Németh András Világ

Az oroszok beavatkoztak a 2015-ös lengyel választásba is?

Egyre több jel utal arra, hogy Oroszországnak köze volt a lengyel belpolitikai életet válságba sodró 2014-es lehallgatási botrányhoz: kiderült, hogy az a lengyel üzletember, akit elítéltek a törvénytelen akció megszervezéséért, sok millió dollárral tartozott oroszországi üzletembereknek. Részben a botrány miatt omlott össze a jobbközép Polgári Platform támogatottsága, s nyerhette meg a választást 2015-ben a Jog és Igazságosság (PiS) nevű illiberáis párt.

MTI Világ

Lehallgatási botrányba keverték Nicolas Sarkozyt Franciaországban

Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll - állítja Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke egy diákoknak tartott konferencián készült hangfelvétel szerint.

MTI / hvg.hu Itthon

Nincs semmi baj az MTVA-lehallgatással a Kúria szerint

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, amely megfelel a "más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely" fogalmának – állapította meg felülvizsgálati eljárásában a Kúria.

MTI Világ

Megint utcára vonultak a macedónok államfőjük ellen

Napok óta demonstrálnak a macedón fővárosban az államfő lemondását követelve, aki korábban amnesztiát adott a lehallgatási botrány több érintettjének. Tudósítások szerint több tízezren vettek részt a tüntetésen.

MTI Világ

"Férgek": Lehallgatási botrány robbant ki Bulgáriában

Bulgáriában az előző kormány belügyminisztériuma nagyjából háromezer ellenzékit figyeltetett meg tavaly, és hétfőn Bojko Boriszov miniszterelnök úgy vélte, hogy az ügy "sokkal nyugtalanítóbb" annál, mint amit eddig feltételeztek.

MTI Világ

Volt NSA-vezető: Így segítette Snowden az Iszlám Állam terroristáit

Az NSA lehallgatási módszereiről szivárogtató informatikus információkat adott ki az ügynökség eszközeiről és módszereiről is. Az IÁ a kiszivárogtatások miatt drasztikusan megváltoztatta a megfigyelés kijátszására használt módszereit - mondta Chris Inglis, az NSA volt igazgatóhelyettese.

MTI Világ

Spiegel: a német hírszerzés lehallgatta Kerryt

A Der Spiegel című népet hetilap szombati jelentése szerint a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) John Kerry jelenlegi amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetését is lehallgatta, nem pusztán elődjéét, Hillary Clintonét, akinek lehallgatásáról már az előző nap beszámoltak német médiumok.

MTI Világ

Nyomozás indult Donald Tusk lengyel kormányfő ellen

A közelmúltban kirobbant lehallgatási üggyel kapcsolatban a varsói kerületi ügyészség vizsgálatot indított Donald Tusk miniszterelnök, Marek Belka jegybankelnök, továbbá Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter ellen – közölte szerdán a TVN24 hírtelevízió.

MTI Világ

Titkos adatgyűjtés: WP: több civilt hallgattak le, mint célszemélyt

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) jóval több egyszerű amerikai vagy az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi internethasználó kommunikációját "fogta el" 2009 és 2012 között, mint törvényesen engedélyezett külföldi célszemélyét - írta szombati számában a The Washington Post című lap.

MTI Világ

Marad a helyén a lengyel kormány

Megnyerte a bizalmi szavazást a lengyel kormány. A szavazást Donald Tusk kormányfő kezdeményezte, miután a lehallgatási botrány sokkolta a lengyel közvéleményt.

1 2 3 4 5 6 7
Éveken át vett fel családi pótlékot egy férfi Szegeden, pedig nem is járt volna neki

Éveken át vett fel családi pótlékot egy férfi Szegeden, pedig nem is járt volna neki

300 000 000 dollárt költ el a Facebook, hogy támogassa az újságírást

300 000 000 dollárt költ el a Facebook, hogy támogassa az újságírást

Csalódottak lehetnek a Csillagok háborúja rajongói: végleg elkaszáltak egy régóta ígért Star Wars-játékot

Csalódottak lehetnek a Csillagok háborúja rajongói: végleg elkaszáltak egy régóta ígért Star Wars-játékot

Meghosszabbították a csengeri örökösnő letartóztatását, és újabb házkutatást tartottak nála

Meghosszabbították a csengeri örökösnő letartóztatását, és újabb házkutatást tartottak nála

Kásler szerint 1,5-2 milliós orvosi fizetés lenne a reális

Kásler szerint 1,5-2 milliós orvosi fizetés lenne a reális

Az évtized utolsó holdfogyatkozása lesz január 21-én

Az évtized utolsó holdfogyatkozása lesz január 21-én

Aaron Sorkin folytathajta a Facebook-filmet

Aaron Sorkin folytathajta a Facebook-filmet

Macaulay Culkin: A barátságunk Michael Jacksonnal teljesen normális volt

Macaulay Culkin: A barátságunk Michael Jacksonnal teljesen normális volt

Karácsony óta nem viszik el a szemetet a mátészalkai telepről, megjelentek a patkányok

Karácsony óta nem viszik el a szemetet a mátészalkai telepről, megjelentek a patkányok

Sorra mondja le az előadásait Kern András

Sorra mondja le az előadásait Kern András

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép- és hangfelvételt

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép- és hangfelvételt

A címlapról ajánljuk