hvg.hu Itthon

Bársonyos kritikát küldött Orbánéknak a lengyel nagykövet

Lengyelország budapesti nagykövete szerint Magyarországnak több empátiával kellene Ukrajna iránt viseltetnie. Roman Kowalski a VS.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: azt hitték, a magyarok és lengyelek értékei közösek, kiderült azonban, hogy sok mindent mégis másképpen látnak, de nem a lengyelek véleménye változott meg. A diplomata egyértelművé tette, hogy a lengyelek szerint Ukrajnában agresszió zajlik, ezért most nem lehet mellébeszélni.

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Oslóban azt kérik a lakosoktól, hogy pisiljenek a zuhanyzóba

Mindenük megvan, de szavuk nincs – ezt érzik a volt NDK-sok a falomlás 30. évfordulóján

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Tanácsokat adna dizájnbetonnal világhírűvé vált házaspár

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

A címlapról ajánljuk