MTI Plázs

Kínában a felére csökkentenék a leprás megbetegedések számát

A Kínai Népköztársaság megalakulása, vagyis 1949 óta összesen félmillió leprás megbetegedést vettek nyilvántartásba, s bár jelentősnek tartják az eddigi eredményeket, a szakemberek megállapítják: még mindig bőven van tennivaló a négyezer éves kór terjedésének megállítása terén.

Halottá nyilvánították, nem tud hazatérni egy magyar férfi Amerikából

Az ellenzéki pártok lassan kijózanodnak, és már egymás mozgását sasolják

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Elhagyta a pénztárcáját a TransferWise munkatársa, de még most is alig hiszi el, ami utána történt

Sneider Tamás nem indul újra a Jobbik elnöki székéért

Ezt sugározta a Szabad Európa 1956 októberében: most percről percre végighallgathatjuk a történelmi adást

Ezt sugározta a Szabad Európa 1956 októberében: most percről percre végighallgathatjuk a történelmi adást

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Nagy baj van, bárki ujjlenyomatával feloldhatók a Galaxy S10-ek

Erdogan: Ankara soha nem köt tűzszünetet Szíriában

Egy 400 négyzetméteres ház gyulladt ki a XVII. kerületben, egy idős nő meghalt

A címlapról ajánljuk