#másodfokú ítélet

hvg.hu/MTI Itthon

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a vendégségbe érkező kislányt erőszakkal simogató férfit

Jelentősen súlyosbította a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, akit korábban felfüggesztett börtönre ítéltek, mert ruhán keresztül megsimogatta egy kislány nemi szervét. A bíróság osztotta a súlyosbításért fellebbező ügyészség véleményét, hogy a cselekményt erőszakkal követte el az illető. A férfi börtönbüntetését letöltendőre változtatták, és meg is hosszabbították.

Tóth Richárd Itthon

Kilenc évet kapott a lúgos orvos

Ítéletet hirdettek a Fővárosi Ítélőtáblán B. Krisztián, a lúgos orvosként ismert volt kórházigazgató ügyében. A férfinek ez a negyedik bírósági eljárása, első fokon négy, majd másodfokon kilenc év börtönre ítélték korábban, később azonban a Kúria hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet. Most ismét kilenc évet kapott, de még nincs vége.

MTI Itthon

900 ezret fizethet a Hende autójába rohanó ralis

Vincze Mártonnak jogerősen 900 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie, és két év hat hónapra eltiltották a közúti autóvezetéstől. A több évtizede versenyző ralis rosszul járt a másodfokú ítélettel, mert első fokon kíméletesebb volt vele a bíróság. Hende nem volt ott a tárgyaláson.

hvg.hu Itthon

Jogerősen kozmetikázta a nézettséget az MTVA

Összesen kb. 300 ezer fős elérését az MTVA tavaly szeptemberben úgy állította be, mintha "a népesség 19 százaléka" követte volna Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! című műsorfolyamát. Az Index erre rámutatott, és a cikket hiába támadta meg bíróságon a közszolgálati média, a Fővárosi Törvényszék másodfokon is a hírportálnak adott igazat.

MTI Itthon

Öt és fél helyett tizennyolc évet szabtak ki másodfokon egy gyilkosságért

Jogerősen megtriplázott a Debreceni Ítélőtábla egy emberölésért kiszabott büntetést, amelyet ráadásul börtön helyett fegyházban kell letöltenie a vádlottnak. A cselekményt hirtelen felindulásból elkövetett emberölés helyett védekezésre korlátozottan képes személy elleni emberölésre minősítették át. A későbbi áldozat, egy idős férfi szexet akart az iszákos vádlottól, akit korábban "fiának fogadott". Először a későbbi áldozat szúrt, a kezéből kicsavart késsel oltották ki az életét.

MTI/hvg.hu Itthon

Jelentősen enyhítették az őrizetest agyonverő rendőrök büntetését

Az első fokon kiszabott életfogytiglani, illetve húsz évre szóló fegyházbüntetés helyett a Szegedi Ítélőtábla tizenkét, illetve tíz év fegyházra ítélte az izsáki rendőröket. Az emberölés helyett halált okozó testi sértésben találták őket bűnösnek. Az eredeti vád is testi sértésről szólt, ezt az első fokon eljáró bíróság súlyosbította különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssé.

MTI/hvg.hu Itthon

Megsemmisítették a Szilvásy Gyögy elleni ítéletet

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon megsemmisítette a volt titokminiszter börtönbüntetését magában foglaló ítéletet a Gyurcsány-kormány idején állami posztokon lévő személyek elleni kémperben. A táblabíróság döntése szerint meg kell ismételni az elsőfokú eljárást, és azt a Kaposvári Törvényszéken kell majd lefolytatni. Szilvásyt az év elején felmentették a hivatali visszaélés vádja alól. Szilvásy szerint ez – mint a hvg.hu-nak elmondta – azt mutatja, hogy törvénytelen a vele szembeni eljárás.

1 2
Okoswifi vs. gyakorlatlan, ámde gyanakvó tesztelők – 1:0

Okoswifi vs. gyakorlatlan, ámde gyanakvó tesztelők – 1:0

Tízezrek dilemmája: Menjen-e iskolába a gyerek, ha kötelező, de nem biztonságos?

Tízezrek dilemmája: Menjen-e iskolába a gyerek, ha kötelező, de nem biztonságos?

A kiszáradás miatt találtak meg egy tavaly vízbe ejtett iPhone-t

A kiszáradás miatt találtak meg egy tavaly vízbe ejtett iPhone-t

Esterházy Péter születésének évfordulója alkalmából az író idézeteivel plakátolták tele a III. kerületet

Esterházy Péter születésének évfordulója alkalmából az író idézeteivel plakátolták tele a III. kerületet

Keményebben lép fel a Facebook a klímaválság tagadóival szemben

Keményebben lép fel a Facebook a klímaválság tagadóival szemben

Feltalálhat-e a mesterséges intelligencia, és ha igen, miért nem?

Feltalálhat-e a mesterséges intelligencia, és ha igen, miért nem?

124 millió forint a legdrágább, használt Audi RS6-os

124 millió forint a legdrágább, használt Audi RS6-os

Miért van éppen ma Johannes Gutenberg a Google főoldalán?

Miért van éppen ma Johannes Gutenberg a Google főoldalán?

A címlapról ajánljuk