hvg.hu Itthon

Nem védi semmi az újságírók forrásait?

A rendőrség ismét elutasította az atlatszo.hu portál főszerkesztőjének, Bodoky Tamásnak arra való hivatkozását, hogy újságíróként a magyar törvényekben és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben biztosított jogánál fogva nem köteles információforrását felfedni. A rendőrség hetek óta szeretné megtudni egy, a magyar WikiLeaks-ként emlehetett portálon megjelent cikk forrását.

Népszabadság Itthon

Magyar WikiLeaks: politikus is adakozhat, de párt nem

Nem számított a magyar WikiLeaks-ként emlegetett portál főszerkesztője arra, hogy ilyen hamar kapcsolatba kerül a rendőrséggel a weboldalra feltett információk miatt. Bodoky Tamás a Népszabadságnak adott interjújában elmondta azt is, hogy az önkéntesek mellett adományokból, pályázati pénzekből próbálják működtetni az oldalt. Politikustól is fogadnak el támogatást, ha magánszemélyként adja, pártoktól, pártalapítványoktól viszont nem – tette hozzá.

hvg.hu Napi merítés

Máris bajban a "magyar Wikileaks"?

Július elején indult el a Bodoky Tamás nevével fémjelzett átlátszó.hu, a magyar Wikileaksként elhíresült oknyomozó portál, de máris bajba kerülhet az oldal főszerkesztője.

Ködös, borongós idő várható, ónos szitálás ie lehet

Ködös, borongós idő várható, ónos szitálás ie lehet

Megnevezték az Új Színházban zaklatással vádolt színészt

Megnevezték az Új Színházban zaklatással vádolt színészt

Kedden kezdi árulni az Apple az új szuperszámítógépét, ami egy lakás árába kerül

Kedden kezdi árulni az Apple az új szuperszámítógépét, ami egy lakás árába kerül

Telt ház lesz karácsonykor a szállodákban

Telt ház lesz karácsonykor a szállodákban

Adventi mesenaptár - december 8.

Adventi mesenaptár - december 8.

Jöhet az év végi pénzeső, még csak az éves terv 76 százaléka az államháztartási hiány

Jöhet az év végi pénzeső, még csak az éves terv 76 százaléka az államháztartási hiány

Színháztörvény: Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató

Színháztörvény: Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató

A világ legdrágább banánját falta be egy művész

A világ legdrágább banánját falta be egy művész

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV

Nagy meglepetésre készülhet a Samsung, fontos újdonság jöhet a legolcsóbb Galaxy S11-be

Nagy meglepetésre készülhet a Samsung, fontos újdonság jöhet a legolcsóbb Galaxy S11-be

A "béke szigetének" átadása sem mérsékli az izraeli-arab ellenségeskedést

A "béke szigetének" átadása sem mérsékli az izraeli-arab ellenségeskedést

A címlapról ajánljuk