hvg.hu Tech

Telekom: mindenki dobja el a pénztárcáját

A nyáron lezárult sikeres tesztelést követően az országban elsőként a Magyar Telekom indította el a MobilTárca szolgáltatást. Az OTP Banknak, a MasterCardnak, a SuperShopnak és az InterTicketnek mint partnereknek köszönhetően már induláskor 18 ezer pontos elfogadói hálózat várja a felhasználókat.

hvg.hu Tech

Magyar számlabefizetős ötlet a legjobbak között az USA-ban

Döntőbe jutott a Cellum alkalmazásterve az egyik legrangosabb mobilbanki szakmai versenyen, a Citi Mobile Challenge-en. A magyar tulajdonú nemzetközi fejlesztőcég olyan alkalmazástervet nevezett, amely többek között karakterfelismeréssel teszi egyszerűbbé a közüzemi számlák befizetését. A társaság pénteken mutatja be elképzelését.

hvg.hu Vállalkozás

Egyre nagyobb a tolongás az elektronikus bankokban

Gyorsan terjed a bankkártyahasználat, a csoportos fizetési megbízások aránya csökken, a mobilfizetés pedig dinamikus fejlődés előtt áll – ezt jelzi többek között a dijnet.hu által idén októberben bevezetett elektronikus fizetési mutató, amely a magyar háztartások elektronikus fizetéseinek fejlődését követi nyomon. A mutató induló értéke 18,7 százalék, amely a 2013 első félévére kalkulált 17 százalékhoz képest jelentős emelkedést mutat.

hvg.hu Tech

Végre: a MasterCard új kártyáihoz már nem kell PIN kód

A MasterCard nem nézi ölbe tett kézzel, hogy a mobilos fizetés meghódítsa piacát, és olyan megoldással rukkolt elő, amely láttán minden hasonló területen lépegető cég vezetői vakarhatják a fejüket, a kártyás fizetést használók pedig örülhetnek: végre nem tartják majd fel a sort az üzletekben.

hvg.hu Tech

Ez lehet 2015 bombaüzlete

Az NFC technológia viszonylag nagy elterjedtsége ellenére még gyerekcipőben jár a mobilos fizetés piaca. Jövőre viszont már bombaüzlet lehet.

hvg.hu Tech

OTP-s? Vagy más banknál van? Ezt mindenképp kipróbálhatja

Közel egy évi fejlesztés és tesztelés után a napokban debütált az OTP Mobil Simple alkalmazása. Segítségével teljes mobillal történő vásárlási folyamatot egy helyről érhetik el a felhasználók, a rendeléstől a fizetésig. A mobilfizetős alkalmazás jelenleg italautomatáknál, éttermi és online ételrendelésnél, valamint mozijegyvásárlásnál használható, és ehhez még OTP-ügyfélnek sem kell lenni.

hvg.hu Itthon

Pofátlan közpénzosztásról tájékoztatta a népet ma az RTL Klub

L. Simon László államtitkár a közpénzek kiosztásának technikáját a fürdőszoba-burkoló mester kiválasztásához hasonlította az RTL Klub péntek esti hírműsorában. Azért adta az ismerősének a megbízást, mert róla tudja, hogy jól dolgozik – mondta L. Simon László a riportban, amely arról szólt, hogy 1 forinttal a közbeszerzési értékhatár, azaz 25 millió forint alatti szerződésekben osztottak ki sok-sok közpénzt. Szó volt a békemenetesekről és a mobilos parkolási rendszer visszásságairól is.

hvg.hu Tech

OTP-ügyfél? Vagy K&H-s? Ennek mindenképpen örülni fog

A próbaidőszak után az OTP, valamint minden hazai bank ügyfelei számára elérhetővé vált a legnagyobb pénzintézet új szolgáltatása, az OTPay, amellyel az internetes kereskedők mellett a boltokban is lehet kártya helyett mobilt használva fizetni.

HVG Gazdaság

Rajt előtt az állami mobilfizetés

Lőttek a jól működő és fejlődés előtt álló mobilfizetési piacnak, ha júliustól működni kell a nemzeti szolgáltató. Ettől a felhasználóknak sem lesz jobb.

hvg.hu Tech

Jó hír, ha az Ersténél van számlája

Mostantól nem csak bankfiókra, de számítógépre sincs szükségük az Erste Bank ügyfeleinek a pénzügyek intézéséhez, a bank ugyanis elérhetővé tette MobilePay alkalmazását.

MTI Autó

50 forintért lehet használni a nemzeti mobilfizetést

Módosul a nemzeti fizetési rendszerről szóló kormányrendelet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által felszámított tranzakciós díjak mértékét szabályozza. A tervezet szerint egyéni ügyfeleknek parkolás esetén tranzakciónként 50 forint, autópálya-matrica vásárlása esetén pedig a korábbi 80 helyett 50 forint úgynevezett kényelmi díjat kellene fizetniük.

Balogh Csaba Tech

Hogyan fizethet mobillal ma, és hogyan holnap?

Az évek óta lényegében egy helyben topogó mobilfizetés mára sokkal életszerűbb alternatíva lett, mint néhány évvel ezelőtt volt. Egyre több a fizetési folyamatot valóban kényelmesebbé tevő lehetőség, és olyan is van, némelyik használatához nincs szükség az aktuálisan legdrágább csúcsmobilokra sem.

hvg.hu Tech

60 millió mobilból csinálnának pénztárcát magyarok

A magyar Cellum által fejlesztett komplex mobilfizetési szolgáltatással lép hamarosan piacra Indonézia egyik meghatározó IT-cége, az Anabatic. A vállalat saját márkaként, Mobile Bersama néven vezeti be az ázsiai országban a szolgáltatást. A MasterCard Mobile mobilfizetési rendszert is kifejlesztő Cellum először mutatkozik be az ázsiai piacon.

hvg.hu Tech

Magyar fejlesztés: a vajkrémet meg a bubis vizet is felismeri majd a boltban a mobilunk

Nem lesz szükség QR-kód vagy vonalkód beolvasására és a mobilos fizetés is egyszerűbb lesz abban az új generációs rendszerben, amelyet a MasterCard mögött is álló, magyar Cellum fejleszt. A kísérleti projektet decemberben indította a vállalat. A tervek között van olyan szoftver létrehozása is, amely magát a lefotózott árucikket is képes azonosítani a fizetési folyamat előtt. Az innovációs munkához 121 millió forint uniós forrást nyert el a cég.

hvg.hu Tech

Itt az idő, kukába mehetnek a bankkártyák

A nemzetközi piacon ma már adottak a feltételek a mobil NFC fizetés széles körű bevezetésére – mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői. A technológia lehetővé teszi, hogy a bankkártya helyett akár a mobiltelefont használjuk fizetésre mindazon üzletekben és elfogadóhelyeken, ahol már PayPass terminál van.

1 2 3 4 5
Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Megkóstolná az idei országtortát? Mutatjuk, hol teheti meg

Megkóstolná az idei országtortát? Mutatjuk, hol teheti meg

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

A címlapról ajánljuk