Illényi Balázs Tech

Iskolai mobilhasználat: tiltják, tűrik, tanítják

Váltakozó szerencsével zajlik a küzdelem az iskolai mobilhasználat frontján. Míg Franciaország most készül bekeményíteni, máshol megpróbálják bevonni a telefonokat az oktatásba. Magyarország egyelőre a tiltás felé hajlik.

MTI / hvg.hu Tech

Így neteznek a magyar fiatalok

Egy kutatásból most kiderült, hogy mik a legnépszerűbb appok, és hogy mire használják leginkább az internetet a magyar fiatalok.

hvg.hu Tech

44 másodpercig bírjuk a telefonunk nélkül, ha unatkozunk

Ha egy barátra, egy kollégára vagy akár az orvosnál vár, mit gondol, mennyi idő után veszi elő telefonját? Két perc? Három? Egy új kutatás szerint jóval kevesebb. Némi különbség figyelhető meg a nők és a férfiak közt.

hvg.hu Tech

Hiába a sok app, a magyarok még mindig imádják az SMS-t

Gyakrabban töltünk le szoftvereket a telefonunkra, mint számítógépünkre, a chatprogramokhoz is inkább a telefonunkat vesszük elő, ahogy térképeket is leginkább azon böngészünk – erősítette meg a mindennapokban is észrevehető jelenséget a Samsung Techonomic Index 2015 kutatása. Bár az appok egyre népszerűbbek Magyarországon is, a telefonok leggyakrabban használt funkciója a telefonálás után továbbra is az SMS-küldés, amelyre a válaszadók 80 százaléka használja mobilját.

hvg.hu Tech

Így kiderítheti, naponta hányszor használja mobilját

Szeretné kevesebbszer használni a mobilját és kellene egy alkalmazás, amellyel mérheti a fejlődést? Vagy csak egyszerűen kíváncsi? Akkor ezt az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető alkalmazást érdemes kipróbálni.

hvg.hu Tech

Táblagépet a kutyának, macskának? Vannak magyarok, akik így gondolkoznak

A tavalyi év végére a hazai oldalletöltések között a mobil eszközről generált oldalletöltések már a 10%-os határt ostromolták, ami azt jelenti, hogy ma már minden 10. oldalletöltést mobil eszközről generálnak. Az okosmobilok mellett a tabletek is egyre népszerűbbek, érdekesség, hogy többen háziállatjukat is lekötik ezekkel.

hvg.hu Tech

Jobb ábra nincs is a fiatalok digitális forradalmáról

Az egyértelmű, hogy a fiatalok többet és több mindenre használják mobiltelefonjaikat, mint például a nyugdíjas korosztály, de a különböző generációk között vajon milyen különbségek vannak pontosan? Ez az infografika megmutatja.

hvg.hu Tech

Mobilos veszély leselkedik a fesztiválozókra

A Norton legfrissebb kutatása szerint a fesztiválozók 77 százaléka kiemelten fontosnak tartja, hogy okostelefonját is magával vigye a rendezvényekre, 35 százalékuk viszont egyáltalán nem foglalkozik a készülékén tárolt adatok biztonságával.

hvg.hu Tech

Mobil az iskolában: digitális homály

A mobileszközök felhasználása oktatási környezetben Magyarországon kiaknázatlan területnek számít. Miközben a fiatalok többségénél okosmobil, de legalábbis webképes telefon van, a digitalizált tananyagok és digitális oktatási eszközök mennyisége és minősége elmarad a lehetőségektől. Egy kutatás azt vizsgálta, hogyan használják mobiljukat egy hangsúlyosan egyetemfókuszú város és megye fiataljai, így keresvén a választ arra, hogy az órákon milyen módon használhatók ki ezek az eszközök.

hvg.hu Tech

Hókáosz: mobilos tanácsok útrakelőknek

Közel 60%-kal többet beszéltek a vodafone-osok az M7-es autópályán egy átlagos hétköznaphoz képest és egyes időszakokban 55%-kal több sms-t küldtek a hófúvás okozta forgalmi dugókban elakadt ügyfelek az autópályákon - közölte a szolgáltató. Aki útnak indul, annak néhány alapvető dologra oda kell figyelnie a mobiljával kapcsolatban is.

hvg.hu Tech

Általános iskolában tanítják a mobilhasználatot

Három iskola hat osztályában, közel 250 diák előtt mutatkozik be a MediaSmart Hungary biztonságos mobilkommunikációt bemutató oktatási segédanyaga. A Digitális Világ program célja, hogy az internet gyors terjedésére reagálva fejlessze a gyermekek médiatudatosságát, digitális írástudását és egészséges kritikai személetet fejlesszen ki bennük.

Bedő Iván Tech

Mobilhasználat ágytól-ágyig - jelentés rólunk és telefonjainkról

Mit csinálnak másképp az ágyban a nők és a férfiak? Nos, emailezni egyformán sűrűn szoktak, de amikor ébredés után és elalvás előtt az okostelefonjukhoz nyúlnak, a nők többnyire társadalmi kapcsolataikat ápolják, mondjuk facebookoznak egy kicsit, míg a férfiakra ekkor is inkább az jellemző, hogy mindenféle applikációkat nyomkodnak, netán újabbakat töltenek le.

hvg.hu Tech

Kevesebbet mobiloznak az okosabbak

Ausztrál tudósok a mobilhasználat genetikai eredetű befolyásoló tényezőit vizsgálva arra jutottak, hogy az okosabb emberek az átlagnál kevesebbet használják telefonjukat.

MTI Világ

Több száz millió kínainak még mindig nincs mobilja

Több mint 81 millió új előfizetőt regisztráltak az idei év első nyolc hónapjában Kínában, amivel országosan 940 millió fölé emelkedett a számuk - közölte az ipari és informatikai tárca hétfőn.

1 2

A címlapról ajánljuk