hvg.hu Világ

Három gyanúsítottat azonosítottak a kölni tömeges zaklatás ügyében

A német igazságügyi miniszter, Heiko Maas nem hiszi, hogy a kölni események csak úgy a semmiből történtek volna, szerinte előre le volt beszélve a zaklatássorozat és valaki irányíthatta az egészet. Eközben három gyanúsítottat azonosítottak, bár korábban arról volt szó, hogy őrizetbe is vették őket.

MTI Világ

Merkel is megszólalt a szilveszteri tömeges zaklatás ügyben

A kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnösök kilétét a lehető leggyorsabban és a lehető legteljesebben feltárják, illetve tekintet nélkül származásukra vagy egyéb hátterükre megbüntessék őket. A német hatóságoknak nincsenek értesüléseik arról, hogy migránsok voltak a támadók.

MTI Itthon

12 év fegyház a nevelt lányát megerőszakoló smasszernek

A most 38 éves Gy. István volt bv-alkalmazottat szexuális erőszak, gyermekpornográfia és lőfegyverrel való visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. A kislányt nyolcéves korától, nyolc éven keresztül zaklatta a nevelőapa, aki tetteit mobiltelefonon részletesen dokumentálta is. Az ítélet nem jogerős.

hvg.hu Itthon

A főapát elmondta, milyen gyermekbántalmazás történt Pannonhalmán

Várszegi Asztrik szavaiból hasonló eset világlik ki, mint amit a 444 tárt fel a későbbi MTV-alkalmazott Sipos Pállal kapcsolatban. A pannonhalmi sztártanár erős érzelmi köteléket alakított ki diákjaival, és ezzel jó teljesítményre sarkallta őket. Közben azonban a szoros viszonyt arra használta ki, hogy "illetlen érintésekkel" nyúljon hozzájuk. Áldozatai eddig azért nem jelentkeztek, mert nem akartak ártani a gimnázium hírnevének. Az érintett tanár már kilépett a rendből, a rendőrség pedig vizsgálja az ügyet.

hvg.hu Itthon

Kislánnyal fajtalankodtak a XIII. kerületben – ezt a férfit keresik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt -– közölte csütörtök reggel a rendőrség.

hvg.hu Itthon

Sipos Pálról újabb beszámolókat vár a közmédia bizottsága

Megismételte felhívását az MTVA és az MTV etikai bizottsága, amelyben többke között azok jelentkezését várja, akik Sipos Pál "nem kívánt, az egyenlőtlen helyzettel visszaélő szexuális magatartásának voltak kitéve az MTV-nek végzett munkájuk során".

1
4 5 6 7 8 9 10
Mi az a perec, és mit keres ma a Google főoldalán?

Mi az a perec, és mit keres ma a Google főoldalán?

Wifit használ otthon? Tudósok kitalálták, hogyan ne essen szét a videó, ha többen neteznek

Wifit használ otthon? Tudósok kitalálták, hogyan ne essen szét a videó, ha többen neteznek

Alig van üzemanyag Kubában, több ezer ökröt vetnek be

Alig van üzemanyag Kubában, több ezer ökröt vetnek be

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Leszakadt felsővezeték miatt rövid időre teljes szélességében lezárták az M1-est

Leszakadt felsővezeték miatt rövid időre teljes szélességében lezárták az M1-est

Növények lepték el egy ferencvárosi buszmegálló tetejét

Növények lepték el egy ferencvárosi buszmegálló tetejét

Trump tagadja, hogy az ukrán elnökkel akart vizsgálatot indítani a Biden-család ellen

Trump tagadja, hogy az ukrán elnökkel akart vizsgálatot indítani a Biden-család ellen

Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Nem árul többé e-cigarettát az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc

Nem árul többé e-cigarettát az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc

Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Két lábon járó parkolóórák zavarták meg Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját

Két lábon járó parkolóórák zavarták meg Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját

A címlapról ajánljuk