Hont András Vélemény

MOST

Nem arról akarok hallani, hogy mi lesz 2018-ban, ’19-ben, 2142-ben, hanem arról, hogy mi lesz holnap.

Tokfalvi Elek Vélemény

Baromi jó politológusok

Orbán Viktor valóban „baromi jó politikus”, amennyiben a politikus szakmai minőségének mércéje nem az ország prosperálása, fizikai jóléte, lelki egészsége és nemzetközi jó híre. Vagyis amennyiben a jó kormányzást nem számítjuk a politikusi erények közé.

sabater Nyüzsi

Fülkeforr felfal

Ebben a rendszerben nincsenek biztos pozíciók, csak alkalmi kegy.

Léderer András Publicisztika

Az értetlenség emlékműve

Kedden újraindult a német megszállási emlékmű építése, bár a róla szóló utolsó hivatalos közlés szerint ezt megelőzte volna egy tárgyalás. Hogy erről sem tárgyalt végül a kormány, abban nincsen semmi meglepő, előre lehetett tudni. Az építés megkezdésének hírére magánszemélyek elkezdtek szervezkedni, majd erre a spontán és több szálon futó szervezéshez csatlakoztak a vasárnap derekasan elvert baloldali összefogás különböző pártjai és politikusai.

Mandula Viktor Vélemény

Aki nyer, az veszít

Egy idő után nem lesz miből szeretetszolgálatosat játszani, a rendszer felfalja szavazóit.

Tallián Miklós Nyüzsi

Csak a bojkott!

Nyugati, működő intézményrendszert senki sem ígér. De nem is tudják, mi az.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: A kisgömböc ugrani készül

Még annyira sem tértünk magunkhoz, hogy összegezni tudnánk, mi történt velünk. És így kellene mégis kihüvelyezni, hogy mi lesz. A választás eredményét sejtjük, szinte tudjuk, csak azt nem, hogy ebből mi következik.

Tölgyessy Péter Vélemény

Tölgyessy: Nehezen jöhet megnyugvás

Az elmúlt két évszázadban többször is felépültek a Nyugat intézményes megoldásai, ám a gyors polgárosodás újra és újra elmaradt. Így erőtlen volt minden demokratikus kísérlet, és amíg rezsiharcszerű kampányokkal lehet hatékonyan megmozgatni a közvéleményt, addig aligha lesz joguralmon alapuló szilárd demokrácia Magyarországon – fogalmaz a 2014-es választások lehetséges következményeit taglaló sorozat befejező részében Tölgyessy Péter.

Tölgyessy Péter Vélemény

Tölgyessy: Együtt a régi baloldal

Annak ellenére, hogy a hagyományos baloldal pártjai négy éve szabályosan összeomlottak, régi véleményformálóik csaknem hiánytalanul kikényszerítették a kádári gyökerű baloldali blokk felállását. Ám teremtményükre tekintve most mégsem lehetnek egy kicsit sem elégedettek - írja a 2014-es választások lehetséges következményeiről szóló tanulmányának második részében Tölgyessy Péter.

1 2 3 4 5 6 7
Második meccsét is megnyerte a DVSC

Második meccsét is megnyerte a DVSC

Rászorulók kapják a Sziget fesztiválon hátrahagyott 600 sátrat

Rászorulók kapják a Sziget fesztiválon hátrahagyott 600 sátrat

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Régen tényleg minden jobb volt? Avagy miért érdemes csínján bánni a nosztalgiával...

Régen tényleg minden jobb volt? Avagy miért érdemes csínján bánni a nosztalgiával...

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Így alakítanak át minket a képernyők

Így alakítanak át minket a képernyők

A címlapról ajánljuk