hvg.hu Világ

Szlovák nevelőintézetben is erőszakolhattak

Bizonyítékai is vannak arra, hogy a galántai nevelőintézetben, amelyet kábítószerfüggő fiatalkorúaknak tartanak fenn, megerőszakoltak egy lányt – ezt állítja Natália Blahová, az SaS képviselője, aki szerint az egyik terapeuta zaklatta szexuálisan a fiatalkorú lányt. A történtekről ráadásul az intézmény többi alkalmazottja is tudhatott, köztük az igazgatóhelyettes is – írta a Parameter.sk.

MTI Itthon

Drótkerítéses laktanyában lehet a Dunántúl új nevelőintézete

Nincs még döntés arról, hogy a Dunántúlon hol alakítják ki a tervezett új nevelőintézetet, de a lehetséges helyszínek között szerepel a Zala megyei Sormáson a volt laktanyaobjektum – közölte az MTI érdeklődésére szerdán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi).

Itthon

Soproni tolvajbandát fogtak el Ausztriában

Magyarország és Ausztria rendőreinek összefogásával soproni tolvajbandát sikerült elfogni. A csoport tagjai elsősorban nevelőintézeti gondozottak, akikre eddig több mint harminc rendbeli lopást sikerült bizonyítani. A soproni rendőség tájékoztatása szerint az általuk okozott kár több mint kétmillió forintnyi.

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

154-en kapták el a koronavírust egy soproni idősotthonban

154-en kapták el a koronavírust egy soproni idősotthonban

10 dolog, amire érdemes felkészülni, ha vállalkozása van!

10 dolog, amire érdemes felkészülni, ha vállalkozása van!

Trump karácsonyi búcsúajándéka: sortűzzel és gázzal is kivégezhetik a halálraítélteket

Trump karácsonyi búcsúajándéka: sortűzzel és gázzal is kivégezhetik a halálraítélteket

Kováts Adél vezetheti tovább a Radnóti Színházat

Kováts Adél vezetheti tovább a Radnóti Színházat

Ivanka Trump is gyászolja a 46 évesen meghalt amerikai sztárvállalkozót

Ivanka Trump is gyászolja a 46 évesen meghalt amerikai sztárvállalkozót

Revansra készülhetnek Putyinék, kitilthatják a Facebookot, a Twittert és a YouTube-ot is Oroszországból

Revansra készülhetnek Putyinék, kitilthatják a Facebookot, a Twittert és a YouTube-ot is Oroszországból

Újabb ingyenes online ármeghatározó segít megbecsülni a lakás értékét

Újabb ingyenes online ármeghatározó segít megbecsülni a lakás értékét

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával