Tamás Gáspár Miklós Kult

TGM: Ezt már nem!

Fölszólítjuk a kulturális (meg egyéb) állami intézmények munkatársait: tanúsítsanak polgári engedetlenséget, amelyet utólag igazolni fog az alkotmányos helyzet visszaállítása.

Seres László Itthon

Seres: A nyilvánosság vége

Hogyha semmilyen botránynak nincs semmilyen azonnali következménye (amelynek már a töredékéért kormányok buknának szerte a régiónkban), akkor a hatalomnak nem kell félnie tőlünk, munkaadóiktól. Vélemény.

Révész Sándor Itthon

Révész: Kell, aki fölkel

Már nem létezik az a törvényes politikai rend, amelyet demokratáknak el kell fogadniuk és tiszteletben kell tartaniuk. Ahhoz, hogy demokratikus rendben élhessünk, a jelenlegit fel kell borítani. Vélemény.

Tóth Richárd Itthon

"Ez nem sajtószabadság, de nem diktatúra"

Épp egy évvel ezelőtt zárták be a Népszabadságot. Mára nincs olyan szegmense a nyilvánosságnak, ahol ne lenne érzékelhető a kormányzati túlsúly. És senki nem tudja megmondani, hol a folyamat vége.

hvg.hu Itthon

Zanzásítottuk a legjobb Kubatov-interjút, amit valaha olvasott

Kubatov Gábor Fidesz-alelnök interjút adott a kormányközeli Magyar Idők hétfői számának. Válaszait megtalálja bármelyik kormányzati és Fidesz-közleményben, amelyet tetszőleges témákban kiadtak az elmúlt hetekben, de azért egy szóban összefoglaltuk azokat. Ön mit válaszolna, ha egy újságíró így megszorongatná?

hvg.hu Itthon

Óriástüntetést szerveznek május 21-re

A szervezők szerint az elmúlt hetekben a kormány szisztematikusan leépítette a magyar szabadság megmaradt intézményeit. Elégedetlen jobboldaliakat, liberálisokat, konzervatívokat várnak a jövő vasárnapi tüntetésre.

MTI/hvg.hu Kult

Erdoganék betiltották a Wikipédiát, most pedig zsarolják

Cenzúrát követel a Wikipédiától egy török miniszter, cserébe Ankara újra engedélyezné az online enciklopédia működését az országban. A Wikimédia Alapítványt is illiberális demokráciához méltó eljárásban részesítenék.

hvg.hu Élet+Stílus

Hosszú Katinka: Bánt, hogy Shane ellen vadászat indult

"Lehet, hogy valaki csak azt a két másodpercet látja a napomból, amikor utálatos, rosszkedvű vagyok, ilyenkor persze az a kép alakul ki rólam, hogy bunkó vagyok – de ezt el kell fogadnom" – mondta Hosszú Katinka, aki debreceni ob-s szerepléséről, és arról is beszélt, elmenekülne-e Magyarországról.

1 2 3 4 5 6
Európába jön a zöld Kit Kat

Európába jön a zöld Kit Kat

Jól jár a szigetszentmiklósi polgármester a városba tervezett új ipari parkkal

Jól jár a szigetszentmiklósi polgármester a városba tervezett új ipari parkkal

Nem csak az Elios-projektek EU-s támogatásáról mondhat le a kormány

Nem csak az Elios-projektek EU-s támogatásáról mondhat le a kormány

Zamárdi is bejelentkezett a Red Bull Air Race helyszínének

Zamárdi is bejelentkezett a Red Bull Air Race helyszínének

Spanyol hadihajó provokált Gibraltárban

Spanyol hadihajó provokált Gibraltárban

Furmintos hétvége

Furmintos hétvége

Kicsi a bors, de erős: megjöttek a Panasonic új fotómasinái

Kicsi a bors, de erős: megjöttek a Panasonic új fotómasinái

Gundel Takács beolvasott Király Gábornak

Gundel Takács beolvasott Király Gábornak

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

EU: Magyarország hirtelen elfogadta ugyanazt a megállapodást, amit szerdán még kifogásolt a migráció miatt

EU: Magyarország hirtelen elfogadta ugyanazt a megállapodást, amit szerdán még kifogásolt a migráció miatt

Szakad a brit Munkáspárt? Hét képviselő lépett ki belőle

Szakad a brit Munkáspárt? Hét képviselő lépett ki belőle

A címlapról ajánljuk