hvg.hu Itthon

Lezárták a nyomozást a Simon-ügyben

Kezdődik a volt MSZP-s alelnök adócsalási és okirat-hamisítási ügyének vádemelési szakasza, de könnyen lehet, hogy nem, vagy csak rövid időre kerül rács mögé.

hvg.hu Itthon

Megtarthatják a politikusok hamisan szerzett nyelvvizsgájukat

Baloldali és kormánypárti politikusok egyaránt érintettek a tavasszal kipattant nyelvvizsgacsalásban – tudta meg a hvg.hu. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség munkatársainak nem volt nehéz beazonosítaniuk őket, mivel névvel és telefonszámmal – a többi vizsgázóhoz hasonlóan – szerepelnek a nyelvtanárok listáján. A három országgyűlési képviselőnek azonban nem kell aggódnia, ugyanis nyelvvizsgájukat még 2010 előtt „szerezték”, és mára ezek az ügyek elévültek.

Csikász Brigitta Itthon

Kulisszatitkokat árult el egy nyelvvizsga-hamisító

Több mint két évtizede hamisít különböző okiratokat – nyelvvizsga-bizonyítványokat, iskolai végzettségeket igazoló papírokat – K. Tamás. A férfi a nemrég kipattant nyelvvizsgacsalási ügy miatt teljes neve elhallgatásával mesélte el a hvg.hu-nak, hogy miként működik az iparág, és beszélt arról is, hogy ügyfelei között nemcsak diákok, de ismert ember, sőt rendőrök is akadtak.

MTI Itthon

Okirat-hamisítás miatt tesz feljelentést az MSZP földügyben

Újabb földbérlet-pályázati eredményeket kifogásol az MSZP, értesüléseik szerint Kecskeméten például egy cukrász jutott állami földhöz az ugyancsak pályázó sertéstartó helyett. Két ügyben okirat-hamisítás miatt tesznek feljelentést a szocialisták.

MTI Bűnügy

Több mint százmilliós sikkasztással vádolnak egy volt győri ügyvédet

Összesen több mint százmillió forint, ügyvédi letétbe helyezett pénz elsikkasztásával, valamint többrendbeli csalással és okirat-hamisítással vádolja a Zala Megyei Főügyészség azt a volt győri ügyvédet és egyetemi oktatót, aki az első bírósági tárgyaláson azt állította: politikusoknak közvetítette az eltűnt összegeket.

hvg.hu Itthon

Feljelentették a debreceni tanítóképző rektorát

Egy feljelentés szerint hamisan számláztak a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán – írta a Népszabadság. A rendőrség csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz.

Blikk Itthon

Csúnya visszaélés a kórházban

Évek óta a dunaújvárosi kórház környékén sem járt Karsai Sándorné Zsóka, az intézmény nyilvántartásában mégis az áll: kétszer is két héten keresztül bent feküdt a pszichiátrián, többször járt be kontrollra, és életvezetési tanácsadáson is megfordult - számol be a Blikk.

hvg.hu Itthon

Vádemelés romavezetők ellen uzsora és malacvásárlás miatt

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt állhat nemsokára bíróság elé a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi bizottságának vezetője, Suha László, illetve okirat-hamisításért a szervezet elnöke, Csík Zsolt – tudta meg a hvg.hu. A Heves Megyei Főügyészség közlése szerint többek között úgy fizettettek ki három malacot a megyei önkormányzattal, hogy a vásárlás okaként megjelölt főzőversenyt soha nem tartották meg.

hvg.hu Itthon

Csepeli kettős gyilkosság: Demét csalással is gyanúsítják

Nem hallgatta még ki tanúként a rendőrség Podolák György szocialista országgyűlési képviselőt, aki a csepeli kettős emberölés napján a történtek előtt másfél órával tárgyalt a gyilkossági ügy egyik gyanúsítottjával, Deme Gáborral és az egyik áldozattal, Takács József iskolaigazgatóval is. A rendőrségen azt közölték, hogy csak az ügyészség utasítására idéznék be Podolákot, a vádhatóság szerint viszont a nyomozók önállóan is léphetnek.

hvg.hu Itthon

Magyar csalók osztrák banktól loptak százmilliókat

Hajléktalan strómanok felhasználásával mintegy háromszáz milliós forintos csalást követett el egy magyar társaság egy osztrák pénzintézet sérelmére – tudta meg a hvg.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különösen nagy értékre elkövetett csalás gyanúja miatt folytat eljárást.

MTI Itthon

Vádemelés a zalaegerszegi színházi okirat-hamisítás ügyében

Magánokirat-hamisítás miatt vádat emeltek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház volt nemzetközi referense ellen, a hamis meghívólevelek kapcsán a teátrumban tavaly kipattant botrány nyomozását követően - tájékoztatott Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

1 2
Higannyal és arzénnal szennyezett bébiételt hívott vissza a Nébih

Higannyal és arzénnal szennyezett bébiételt hívott vissza a Nébih

L. Simon László: Ártott nekünk, amit az ellenzék kreált a Mészáros Lőrinc-jelenségről

L. Simon László: Ártott nekünk, amit az ellenzék kreált a Mészáros Lőrinc-jelenségről

Forradalmasíthatja a vécézést egy frissen kifejlesztett bevonat

Forradalmasíthatja a vécézést egy frissen kifejlesztett bevonat

Állami gondozott vagy? Kapsz 1,6 milliót, és sok sikert az önálló élethez!

Állami gondozott vagy? Kapsz 1,6 milliót, és sok sikert az önálló élethez!

Az FTC vezérigazgatójának a cége készítette a filmet, amin Orbán kirúgja a labdát a Karmelita Kolostorból

Az FTC vezérigazgatójának a cége készítette a filmet, amin Orbán kirúgja a labdát a Karmelita Kolostorból

Baranyi Krisztina megszüntetné a Fradinak járó 70 milliós önkormányzati támogatást

Baranyi Krisztina megszüntetné a Fradinak járó 70 milliós önkormányzati támogatást

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Paks II.: 2029 lehet az új céldátum

Paks II.: 2029 lehet az új céldátum

Feloszlik a Fidesz siófoki alapszervezete

Feloszlik a Fidesz siófoki alapszervezete

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Wales-Magyarország - 2:0

Wales-Magyarország - 2:0

A címlapról ajánljuk