MTI Itthon

Megbüntették a pitvarosi polgármestert és a jegyzőt is

Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Makói Járásbíróság hétfőn Pitvaros jegyzőjét, polgármesterét és a képviselő-testület két tagját hivatalos személy által társtettességben elkövetett közokirat-hamisítás miatt. A bíróság nem jogerős ítéletében a Csongrád megyei község polgármesterét és jegyzőjét 200-200 ezer, míg a két képviselőt 150-150 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

MTI Itthon

Ismét megbüntették Novák Elődöt, mert "szocionistázott"

Egy hónapon belül harmadszor szabott ki pénzbírságot a parlament Novák Elődre. A jobbikos képviselőt ezúttal havi bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntették a kulturális és sajtóbizottság ülésén tett kijelentései miatt.

hvg.hu Itthon

Komoly pénzbüntetés vár Máté Péter özvegyére

Ezer forintot adott minden nap Máté Péter özvegye egy parkolóőrnek, hogy díjtalanul parkolhasson a Vígszínház környékén – írja a Blikk. Az ügyész pénzbüntetést kért az asszonyra, ami milliós nagyságrendű is lehet.

MTI Világ

Súlyos pénzbüntetést kapott egy orosz jogvédő szervezet

Összesen 300 ezer rubeles, vagyis átszámítva körülbelül 2,2 millió forint büntetést szabott ki csütörtökön egy moszkvai bíróság a Golosz nevű orosz jogvédő szervezetre, mivel az szerinte megsértette a törvényt azzal, hogy nem vetette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként.

MTI Világ

Tisztára akarja mosni magát a volt német államfő

Elutasítja Christian Wulff volt német államfő az ellene megvesztegetés gyanúja miatt nyomozó ügyészség ajánlatát, amely szerint pénzbüntetés fejében leállítják az eljárást - közölték kedden a politikus ügyvédei, aki szerint a volt szövetségi elnök alku helyett harcol az igazáért, és tisztázni akarja magát.

MTI Itthon

Kilencszázezerre büntették Gyurcsány egykori miniszterét

Kilencszázezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Kaposvári Járásbíróság magánokirat-hamisítás miatt Gyenesei Istvánt, a Somogyért Egyesület elnökét - adta hírül a Somogyi Hírlap szombati számában.

MTI Itthon

Megvert arab sakkozó: vádat emeltek két rendőr ellen

Az egyik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és közúti veszélyeztetéssel, a másik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádolták meg. Egy civilt is megvádoltak az arab emírségekbeli sakkvezető megverése ügyében. Mindhármukra pénzbüntetést kért az ügyészség.

hvg.hu Shake

Fogházba is vonulhat Liptai Claudia

Több mint egymillió forintos pénzbüntetést szabott ki a bíróság Liptai Claudiára, aki, ha nem fizet, fogházba is mehet - írja a Borsonline.

MTI Itthon

900 ezret kell fizetnie Eger volt szocialista polgármesterének

A Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta az Egri Városi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében találták bűnösnek, így az ítélet jogerőssé vált - közölte Barsi József, a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője.

MTI Világ

Megbüntettek egy magyar aktivistát az orosz rendőrök

Körülbelül hetvenezer forintnak megfelelő rubelnyi pénzbüntetést szabott ki csütörtökön egy moszkvai bíróság a Greenpeace egyik magyar aktivistájára, mert közreműködött a Gazprom orosz állami gázóriás elleni szerdai akcióban.

MTI Bűnügy

Pénzbüntetést kell fizetnie a tűzoltókkal viccelő telefonbetyárnak

Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki mintegy féltucatnyi alkalommal tévesztette meg szándékosan a tűzoltókat; a vádlottnak a vaklármák miatti vonulások költségeit is meg kell térítenie - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden.

MTI Bűnügy

Pénzbüntetést fizethet Repülős Gizi

Egy 2008 tavaszán, Kisteleken elkövetett lopás miatt jogerősen százezer forint pénzbüntetésre ítélte kedden a Szegedi Törvényszék Kosztár Sándorné Bodnár Gizellát, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.

MTI Bűnügy

Verés miatt kapott pénzbüntetést két tamási rendőr

Pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék csütörtökön azt a két tamási rendőrt, akik 2010 októberében egy közúti ellenőrzésen megvertek egy pincehelyi férfit. A törvényszék az elsőrendű vádlottra, bűnsegédként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt 375 ezer, a másodrendű vádlottra, bántalmazás és könnyű testi sértés miatt 500 ezer forint pénzbüntetést rótt ki.

MTI Bűnügy

Jogerős az újságírót feljelentő pécsi rendőr pénzbüntetése

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden egy rendőr 180 ezer forintos pénzbüntetését, aki 2009 júliusában Pécsen az után büntetett meg egy újságírót szabálytalan parkolás miatt, hogy a riporter rendőri irányítás mellett állította le autóját egy baleseti helyszínen.

1 2 3 4 5 6
Szerdától hozzáférhető A rózsa neve-sorozat

Szerdától hozzáférhető A rózsa neve-sorozat

Egyszerűen lehet érintőkijelzős laptop a telefonjából

Egyszerűen lehet érintőkijelzős laptop a telefonjából

Sok pénzét bukhatja, ha nem vigyáz, újfajta átverés terjed a Facebookon

Sok pénzét bukhatja, ha nem vigyáz, újfajta átverés terjed a Facebookon

Töltse ki, 2 perc az egész: most elmondhatja, milyen okostelefont szeretne

Töltse ki, 2 perc az egész: most elmondhatja, milyen okostelefont szeretne

Vajna Tímea örökölt egy 13 milliárdos adósságot is

Vajna Tímea örökölt egy 13 milliárdos adósságot is

600 kilométeres hatótávval érkezik a BMW i4 villanyautó

600 kilométeres hatótávval érkezik a BMW i4 villanyautó

Lilában vagy aranyban is lehetne? Megfesti az AirPods Prókat egy cég

Lilában vagy aranyban is lehetne? Megfesti az AirPods Prókat egy cég

A nagy Leonardo-show: nem csak a Mona Lisa hiányzik

A nagy Leonardo-show: nem csak a Mona Lisa hiányzik

Enyhítették a férfi büntetését, aki éjszaka, meztelenül támadt nőkre Zuglóban

Enyhítették a férfi büntetését, aki éjszaka, meztelenül támadt nőkre Zuglóban

Hétfőtől Budapesten látható Gábor Áron rézágyúja

Hétfőtől Budapesten látható Gábor Áron rézágyúja

Meghekkelték a Disney+ előfizetőit, már árulják a bejelentkezési adatokat

Meghekkelték a Disney+ előfizetőit, már árulják a bejelentkezési adatokat

A címlapról ajánljuk