Tokfalvi Elek Vélemény

Schmitt-ügy: megállt a tudomány

Ennek a válságnak Tulassay rektor, a hibátlanul konzervatív orvosprofesszor a hőse. Ha a hazug, csaló Schmitt – akár a saját szakállára, akár Orbán jóváhagyásával – perelni merészel, abból irdatlan balhé lesz.

Kósa András Itthon

Milyen államfő lenne Kövér László?

Csak Kövér Lászlón múlt, hogy még nincs megnevezett köztársaságielnök-jelöltje a Fidesznek. Ha igent mond Orbán Viktornak, azzal el is dől a kérdés – mondta a hvg.hu-nak több fideszes szakpolitikus is. Ha a házelnök lesz az ország új első embere, akkor forrásaink szerint időnként a Fidesszel is várhatók majd politikai csörték.

hvg.hu Itthon

Kamu doktorik feltárásával vehet revansot a Fidesz

Schmitt Pál kisdoktori disszertációja csak a jéghegy csúcsa, a lemondott államfő munkájához hasonlóan gyenge dolgozatokkal tele lehetnek a könyvtárak – legalábbis ezt gyanítják azok a vezető fideszes politikusok, akik a többi disszertáció felülvizsgálata mellett kardoskodnak. Könnyen lehet, hogy igazuk van, miután tudományos berkekben egyre többen beszélnek gyanús körülmények között született disszertációkról.

Iványi György Nyüzsi

Aki közületek bűn nélkül való

Dehogy szaporítanám a harmadik köztársaság negyedik (vagy ötödik, ha Szűrös Mátyást is be kell számítani) elnöke...

hvg.hu Itthon

VV: "Schmitt megy, de a példája itt marad velünk"

Schmitt Pál megy, de a példája itt marad velünk: ha egy politikus bármi olyat fog elkövetni, ami a távozó elnök bűneihez és hibáihoz mérhető, ő már kénytelen lesz rögtön venni a kalapját - írja a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

Kósa András Itthon

Orbán régi harcostársa lehet Magyarország új elnöke

Akadtak a Fideszben, akik már csütörtökre új elnököt választottak volna a plágiumbotrányába belebukott Schmitt Pál helyett, ám végül az az álláspont kerekedett felül, amely szerint két hét alatt kell új államfőt találni. Schmitt Pálnak hétfőn délelőtt nagyon rövid idő alatt dőlt el a sorsa, miközben a kormányfő az utolsó pillanatig kiállt mellette. Schmitt Pált Szájer József, Kövér László, vagy Áder János követheti – a másik két jelölt húzódozása miatt ma úgy tűnik: a legnagyobb valószínűséggel a „csornai Charles Bronson” lehet a befutó.

Kósa András Itthon

Schmitt után: egyeztetés, amiben senki nem bízik

Sem az általunk megkérdezett kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők nem számítanak arra, hogy eredményes lehet az az ötpárti egyeztetés, amit a Fidesz frakcióvezetője hirdetett meg hétfő estére Schmitt Pál utódlásáról.

Kósa András Itthon

Schmitt után: az új államfő szorosan kötődhet majd a Fideszhez

Nem valószínű, hogy egy pártok fölött álló értelmiségi kövesse Schmitt Pált az elnöki székben, az általunk megkérdezett kormánytagok és fideszes képviselők kifejezetten erős pártkötődésű jelöltre számítanak. Valószínűleg ma délelőtt dőlt el Schmitt Pál sorsa, amikor Orbán Viktor is belátta: a plágiumbotrány nem csak afféle értelmiségi ügy.

Tamás Gáspár Miklós Vélemény

TGM: Schmitt Pál bukására

Szerény nézetem szerint borzadályos volna, ha a gyalázatos Orbán-rezsim ebbe a viszonylag jelentéktelen ügybe bukna bele. Schmitt államelnök előélete banális, szegénynek volt valami igaza, amikor arra célozgatott riadtan, hogy akkoriban ez így volt szokás – ez igaz – , és hogy ő a kádári apparátusok erénytáblázatának megfelelően viselkedett. De legalább, ha vonakodva és értetlenül is, de visszaadta megbízatását. A magyar állam – hasonlóan más európai államokhoz – annak a rossz tréfának bizonyult, amelynek a nép mindig is tartotta.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál lemondott: belebukott a plágiumügybe - percről percre

Napirend előtt szólalt fel Schmitt Pál a Parlamentben, és negyedórás beszéde végén lemondott. Döntését az Országgyűlés elfogadta. A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez hétfő estére az államfőjelölés folyamatáról. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-val!

MTI Itthon

Orbán volt minisztere: Schmitt nincs tudatában a dolgoknak

Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket

Egy kutya brutális megölése miatt ítéltek börtönre egy magyar párt Angliában

Egy kutya brutális megölése miatt ítéltek börtönre egy magyar párt Angliában

Ingyen próbatermet kaphat a Tankcsapda Debrecentől

Ingyen próbatermet kaphat a Tankcsapda Debrecentől

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Blokkláncok és bányagépek: mindennek van nyoma

Blokkláncok és bányagépek: mindennek van nyoma

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

Gibraltár elutasította az iráni tartályhajó visszatartását

Gibraltár elutasította az iráni tartályhajó visszatartását

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány

A címlapról ajánljuk