Szlavkovits Rita Vállalkozás

Milliárdok mentek a vaddisznók leölésére, mégis megállíthatatlan a sertéspestis

A vaddisznók drasztikus gyérítésével akadályozná az afrikai sertéspestis terjedését a Magyar Húsiparosok Szövetsége. Az országos főállatorvos szerint viszont már rég a többlet kilövésére kötelezték a vadásztársaságokat, ezt nem mindig teljesítik. Az egyik vadászati érdekvédő szerint hajtásokat kellene szervezni, ami nem kevés pénzbe kerül.

M. László Ferenc Itthon

Kínos baki: nem létező hivatalt töltött be a trafikosztó fideszes

Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott. Csakhogy hiába használta ezt a titulust Horváth István, a szekszárdi trafikbotrányban érintett politikust senki nem nevezte ki erre a posztra. Erről az illetékes minisztérium is hallgatott, pedig a fideszes képviselő többször tárgyalt a nevükben. A tárca utólag korrigált: nem biztos, hanem "megbízott" volt, ám ezt a kifejezést nem is ismeri a vonatkozó törvény.

MTI Gazdaság

Ráfekszik a disznókra a kormány

A kormányzat által elfogadott sertésstratégia értelmében 2020-ig a kétszeresére nő a jelenlegi 3 milliós állatállomány, az ágazat helyzetének javítására 2,6 milliárd forintot fordítanak – mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán Keszthelyen.

MTI Gazdaság

Most először lett több malacunk három év óta

A sertések száma - 3 évi csökkenés után - az elmúlt év december 1-jéig tartó hat hónapban kismértékben emelkedett. A szarvasmarha-állomány 3 éve folyamatosan nő - jelentette a 2012. december 1-jei adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Annyi a disznajunk, mint a sógoroknak

Pillanatnyilag az osztrák szinten van a magyar sertések száma, azaz mintegy 3,2 milliót tesz ki – mondta az MTI-nek Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára.

Sokan utaznak, nagyon durván megnőtt a Wizz Air profitja

Sokan utaznak, nagyon durván megnőtt a Wizz Air profitja

Hongkongi tüntetések: megbénult a város közlekedése

Hongkongi tüntetések: megbénult a város közlekedése

Kutatók: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak

Kutatók: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

Tölgyessy Péter: Csak újabb rendszerváltás hozhatja egyenesbe az Orbán-korszakot

Tölgyessy Péter: Csak újabb rendszerváltás hozhatja egyenesbe az Orbán-korszakot

Visszaküldte Törökországba a kitoloncolt dzsihadistát Görögország

Visszaküldte Törökországba a kitoloncolt dzsihadistát Görögország

Több száz új busz érkezik a Volánbuszhoz

Több száz új busz érkezik a Volánbuszhoz

Ha kedveli a repülőket, a Microsoft új játékát képtelen lesz letenni

Ha kedveli a repülőket, a Microsoft új játékát képtelen lesz letenni

Még mindig döcög a Takarékbank rendszere

Még mindig döcög a Takarékbank rendszere

Egy új törvény szerint Kínában este 10 után tilos videojátékozni

Egy új törvény szerint Kínában este 10 után tilos videojátékozni

A Disney csatába indította jedi lovagjait és szuperhőseit a streamingháborúban

A Disney csatába indította jedi lovagjait és szuperhőseit a streamingháborúban

A címlapról ajánljuk