hvg.hu Tech

Amit talán még nem tudott a Skype-ról

Húsz évvel ezelőtt még kisebbfajta tortúrával ért fel, ha nemzetközi hívást kellett lebonyolítanunk, ma viszont már itt az internet, itt a Skype, és minden megváltozott.

Balogh Csaba Tech

Az ingyenes telefonálás ára

A telefonadó bevezetése még nagyobb tömegeket terelhet a legalábbis ebből a szempontból adómentes mobilozós alternatívák felé. Ingyenebéd ezúttal sincs, de olcsó menüztetést már most is könnyen találhatunk.

hvg.hu Gazdaság

A Windows kiskaput nyit a mobiladó kikerüléséhez

Ha az kicsit túlzásnak tűnik is, hogy a Windows Phone a Skype-pal reagált a magyarországi mobiladó bevezetésének hírére, attól még tény: a percenként 2 forintra taksált új sarc alól kibúvókat keresők számára megoldást nyújt a redmondi IT-óriás.

hvg.hu Tech

Harminc évet kaphat a kiskorú fiúk webkamerás zsarolója

Feltehetően több száz fiatal fiút zsaroltak meg és kényszerítettek szexuális aktusokra az Egyesült Államokban Skype-on, webkamerával. A vádlott az áldozatok szerint egyre többet követelt, a fiúkat megzsarolta, a jeleneteket felvette.

1
5 6 7 8 9
13
Eltüntette a lájkokat az Instagram – az emberek pedig imádják

Eltüntette a lájkokat az Instagram – az emberek pedig imádják

Kenderesi szétúszással döntős 200 méter pillangón

Kenderesi szétúszással döntős 200 méter pillangón

Sikerült: Elindult a Holdra India, a déli pólushoz visznek egy kutatójárművet

Sikerült: Elindult a Holdra India, a déli pólushoz visznek egy kutatójárművet

Katasztrófa lenne a magyar EU-kilépés, de nem kizárt, hogy egyszer megtörténik

Katasztrófa lenne a magyar EU-kilépés, de nem kizárt, hogy egyszer megtörténik

Ebből az autóból maximum egy ugyanilyen jöhet szembe – eladó egy McLaren F1 LM-Spec

Ebből az autóból maximum egy ugyanilyen jöhet szembe – eladó egy McLaren F1 LM-Spec

Matolcsyék nem nyúltak az alapkamathoz

Matolcsyék nem nyúltak az alapkamathoz

Kihívta a rendőrséget, mert loptak tőle, arzenált találtak nála

Kihívta a rendőrséget, mert loptak tőle, arzenált találtak nála

Elütött egy embert Bécsben az önvezető busz, Párizsban is leállították őket

Elütött egy embert Bécsben az önvezető busz, Párizsban is leállították őket

Feltörtek egy fontos orosz szervert, ezeken dolgozhatott a KGB utódja

Feltörtek egy fontos orosz szervert, ezeken dolgozhatott a KGB utódja

Az érettségi biztos után a kormányhivatal is kitolt a Szinyei végzőseivel: elestek a felvételitől

Az érettségi biztos után a kormányhivatal is kitolt a Szinyei végzőseivel: elestek a felvételitől

Hat forinttal csökken a benzinár

Hat forinttal csökken a benzinár

A címlapról ajánljuk