Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Lehet szakmát csinálni a pornózásból? És kinek mi köze hozzá?

Férj, apa – és pornós. Csáky Attila a rendszerváltás idején került be a felnőttfilmes szakmába, ma pedig az iskolai szülői munkaközösség oszlopos tagja. A kettő között eltelt években sok mindent látott, és sok tanulságot levont. Például azt, hogy az emberek ritkán vállalják fel, hogy pornót néznek. Pedig őt sem a bulvárlapokból ismerik fel.

hvg.hu Tech

Brutális sorozat jön a Spektrumon

Jövő héten folytatódik a Brutális sorozat a Spektrumon. A dokuműsor a fizika, kémia és biológiai kísérletek után ezúttal a digitális világba kalauzolja a nézőket, „Brutális digitális” címmel.

hvg.hu Tech

Szombaton délután indul a tévében egy dokusorozat az izgalmas vonatokról

Japánban 1964-ben építették meg a világ első gyorsvasútját, a Shinkansent, és azóta nem csak ezt használták már millióan, hanem a világ több pontján is megtalálható maglev vasúti rendszert is, mely a mágneses levitáció segítésével most már akár 600 km/h sebességre is képes. Ezt a különleges vonatot mutatja be a Grandiózus vonatok című 6 részes sorozat első epizódja.

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

"Valóságellenes gondolat, hogy a halál után nincs semmi"

Nyugaton az a gond a gyásszal, hogy valójában nem is az elhunytat gyászoljuk, hanem magunkat siratjuk – véli Csöpel láma, akit a Tar falu mellett álló Kőrösi Csoma Emlékparkban látogattunk meg. Milyen a halállal való szembenézés, ha úgy gondoljuk, utána rövidesen újraszületünk?

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

"Volt rá példa, hogy menyasszonyi ruhában és ünnepi sminkben temettünk"

Harmincéves boncmesteri pályafutása után egy új halottkezelési eljárással próbálja megkönnyíteni a hozzátartozók számára a végső búcsút Lakházi Zsolt. A tanatopraxis során az elhunytak bőrszínét is képes visszaállítani. De mégis miért választják ezt a „szolgáltatást” a hozzátartozók? Egyáltalán: hogyan viszonyulunk a halálhoz mostanság? Hogyan tekint az elmúlásra valaki, aki már tízezer holttestet boncolt fel?

Hercsel Adél Kult

"Meg kell bosszulni ennek a rohadt világnak minden fájdalmát"

Öngyilkosság, önvagdosás, skizoid tévképzetek, szétesettség és identitászavar – a borderline személyiségzavar néhány jellegzetessége. A borderline-osok a mai napig az orvostudomány páriái, pedig a tabusítás sokak életébe kerülhet, ráadásul a mai nárcisztikus társadalomban egyre több család „nevel ki” borderline gyereket. Interjú.

hvg.hu Kult

Mi köze a Beatlesnek a Varázsigék könyvéhez?

Nem csak a hölgyeket varázsolták el a Beatles tagjai, de a zenekart is rabul ejtette egy ősi, mágikus írás, a Thoth könyve. Bár soha senki nem látta eredeti változatát, mégis sokan hittek és hisznek létezésében. Számos értelmezése létezik, a gombafejűek fénykorában például a kábítószer-élvezetet és a szabad szerelmet olvasták ki belőle.

hvg.hu Plázs

Így öregít a stressz és rövidíti meg életünket

A sressz öregít, mind genetikailag, mind pedig a sejtek szintjén. Persze ezúttal is igaz, hogy magunkhoz ragadhatjuk az irányítást, ha kellően elszántak vagyunk. Dean Ornish amerikai belgyógyász professzor legújabb könyvében ehhez is nyújt segítséget.

hvg.hu Plázs

Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?

Akik csupán heti egy, másfél órát gyalogoltak élénk tempóban – ami csak napi 15 percnek felel meg – felére csökkentették a szívrohamból vagy szélütésből (stroke) bekövetkező halál kockázatát – derül ki a Women's Health Study jelenleg is folyó kutatásából, amelyben nők tízezreit vizsgálják. Többek között ezeket az eredményeket is idézi Dean Ornish belgyógyász professzor magyarul most megjelent könyvében, amelyben az általa kidolgozott egészségprogrammal ismerteti meg az olvasót. A program szerves részeként külön fejezetet szentel a testmozgásnak. Ebből szemezgettünk.

hvg.hu Világ

Exkluzív videó Fukusimáról: „az igazság sosem fog kiderülni”

A fukusimai atomerőművet működtető japán Tepco cég egyik volt dolgozója szerint az atomkatasztrófával kapcsolatban hazudtak az embereknek és sosem fog kiderülni az igazság arról, mi is történt pontosan a márciusi földrengést és cunamit követően - hangzik el a Spektrum tévécsatorna On the Spot című sorozatának legújabb, szerda este képernyőre kerülő epizódjában.

hvg.hu Plázs

10 tipp: így bűnözzünk társaságban

Az életmódváltás csak akkor lesz tartós, ha az nem áldozat, hanem öröm. Ennek megvalósításában pedig Dean Ornish egészségprogramja segíthet, amely most magyar kiadásban is megjelent, a HVG Könyvek jóvoltából.

hvg.hu Világ

Fehér gettó Dél-Afrikában – exkluzív videóbeszámoló

Tizenhat évvel az apartheid után lehetséges az, ami a huszadik században eddig elképzelhetetlen volt a fekete kontinensen: lecsúszott fehérek, nyomornegyedekben – számol be a focivébé helyszínéről jelentkező dokumentumfilmes páros, Cseke Eszter és S. Takács András. Exkluzív ízelítő az On The Spot című műsornak a Spektrum csatornán csütörtök este képernyőre kerülő következő epizódjából.

1 2 3
Tömeggyilkosság nyomaira bukkantak egy mexikói tanyán

Tömeggyilkosság nyomaira bukkantak egy mexikói tanyán

Mohamed Szalah második Puskás-díjára hajt

Mohamed Szalah második Puskás-díjára hajt

A TEK újra kivonult - ismét itt a karácsonyi szezon

A TEK újra kivonult - ismét itt a karácsonyi szezon

A Tesla Cyberquadról sem érdemes megfeledkezni

A Tesla Cyberquadról sem érdemes megfeledkezni

Ha ezt megnézi, meg fogja érteni, mennyire kicsik is vagyunk

Ha ezt megnézi, meg fogja érteni, mennyire kicsik is vagyunk

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

Ha megkapja a telefonja ezt a funkciót, kevesebb fontos értesítésről marad majd le

Ha megkapja a telefonja ezt a funkciót, kevesebb fontos értesítésről marad majd le

8 üléssel hódít a legdrágább eladó hazai Barkas

8 üléssel hódít a legdrágább eladó hazai Barkas

Hírhedt milícia mészárolt le embereket Kongó ebolajárvány sújtotta részén

Hírhedt milícia mészárolt le embereket Kongó ebolajárvány sújtotta részén

Halálos vége is lehet a találkozásnak a pókkal, amelyik lila tojásokat rak

Halálos vége is lehet a találkozásnak a pókkal, amelyik lila tojásokat rak

Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit kaptak el Budapesten

Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit kaptak el Budapesten

A címlapról ajánljuk