MTI Gazdaság

Apad a Duna, leállíthatják a kereskedelmi hajókat

A Duna még hajózható, de a tartós szárazság miatt rohamosan romlik a helyzet, és ha így megy tovább, szeptember közepére leállnak a teherszállító hajók a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke szerint. A vízi járművek már csak könnyítésekkel járnak, hogy kisebb legyen a merülésük, ez azonban plusz költséget jelent az áru átrakása miatt.

hvg.hu Vállalkozás

Dollármilliárdokat költenek hajókra a görögök

Egy meg nem nevezett görögországi vállalat tíz óriási konténerszállító hajóra adott megrendelést a koreai Hyundai Heavy Industriesnek, a világ legnagyobb hajógyártójának. Az 1,2 milliárd dollár értékű ügylet az iparág idei legnagyobb megrendelése, de így is csak enyhíteni tadja az év eleji veszteségeket.

MTI Világ

Nem szállít SZ-300-as rakétákat Moszkva Szíriának

Oroszországban felső utasításra leállították az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszer szállítását Szíriának - tudta meg védelmi minisztériumi forrásból a Vedomosztyi című orosz lap. Az újság szerint azért dönthettek így, hogy ne nehezítsék tovább a kapcsolatot a nyugati partnerekkel.

hvg.hu Vállalkozás

A Huawei a DHL-lel szállíttat

A globális együttműködés Magyarországon is meghozta a gyümölcsét: a logisztikai szolgáltatók közül a Huawei hazánkban is a DHL-t választotta partnerének.

hvg.hu Vállalkozás

Európai logisztikai bázis lesz Kecskemét

Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át – mondta a Világgazdaságnak Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója.

hvg.hu Tech

Márciusban érkezik az iPad 3

Több forrás szerint is megkezdődött az iPad 3 gyártása, várhatóan márciusban már a boltokban lesz az Apple új generációs táblagépe. Az eszközt a Foxconn gyártja és valószínűleg LTE-technológiával érkezik.

MTI Világ

Újra megy liszt Dél-Koreából Észak-Koreába

Több hónapos szünet után Dél-Korea ismét szállít lisztet Észak-Koreának. Két segélyszervezet vihet összesen 300 tonna lisztet észak-koreai bölcsődéknek, óvodáknak és gyerekkórházaknak.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Hasznos tippek költözőknek

A költözés attól függően, hogy honnan-hova történik, nagyon jót és nagyon rosszat is jelenthet.

hvg.hu Tech

Az internethez hasonló csőpostával szállíthatjuk az élelmiszert

A brit FoodTubes Project szakemberei szerint a globális élelmiszer-ellátás rendkívül sok fosszilis energiaforrást emészt fel, de azt sem hatékonyan. A megoldás egy speciális, sűrített levegővel működő csőposta-hálózat, amely a forgalmi dugókat elkerülve tudná rendeltetési helyére szállítani az élelmiszereket.

MTI Tech

Tízmillió iPad találhat gazdára idén

Az Apple hét végén boltokba kerülő táblagépéből elemzők szerint az év végéig mintegy 10 millió darab találhat gazdára, és ezzel az amerikai informatikai óriásvállalat piaci részesedése is új magaslatokba törhet.

MTI Világ

Duna-csúcs: Magyarország vállalná a "zászlóshajó-projekt" vezetését

Magyarország szívesen vállalná - más országokkal közösen - a határokon átnyúló közlekedési infrastruktúra és tömegközlekedés fejlesztésének, a Duna-stratégia "zászlóshajó-projektjének" vezetését - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök Budapesten, az EU Duna-régió stratégiája című konferencián. A tanácskozáson a folyóhoz kötődő szállítási, környezetvédelmi lehetőségekről és a finanszírozási nehézségekről esett szó.

1 2 3 4
Eljött a plakátháború újabb felvonása, Karácsony lehet a táblabíró

Eljött a plakátháború újabb felvonása, Karácsony lehet a táblabíró

Elkezdődtek az október 23-i megemlékezések - fotók

Elkezdődtek az október 23-i megemlékezések - fotók

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

Két autó karambolozott Zuglóban

Két autó karambolozott Zuglóban

Kunhalmi: Sikerült megakadályozni, hogy Orbán rendszere nyílt diktatúrává váljon

Kunhalmi: Sikerült megakadályozni, hogy Orbán rendszere nyílt diktatúrává váljon

Zúzódásokat szenvedett a kórházba szállított DK-s képviselő

Zúzódásokat szenvedett a kórházba szállított DK-s képviselő

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

"Ha visszaküldenének, belehalnánk" – Erdogan háborúja szír menekültek szemével

"Ha visszaküldenének, belehalnánk" – Erdogan háborúja szír menekültek szemével

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Tevét gázolt egy autós Miskolcon

Tevét gázolt egy autós Miskolcon

A címlapról ajánljuk