MTI Gazdaság

Nem tetszik az Orbánnal kötött paktum a győri MSZP-nek

A kormányfő és a megyei önkormányzati elnökök által a hónap elején kötött, az önkormányzati intézmények állami kézbe adásáról szóló szerződés törvényességi vizsgálatát és semmisségének kimondását kéri a győri kormányhivataltól a szocialista párt Győr-Moson-Sopron megyei képviselőcsoportja - közölte Aller Imre frakcióvezető. A Győr megyei közgyűlés szerint a kormányfővel aláírt megállapodás nem szerződés.

hvg.hu Itthon

Navracsicsék 2015-ig szóló tanácsadói szerződéseket kötöttek

Választási ciklusokon átnyúló tanácsadói szerződéseket kötött a közigazgatási tárca – írja a Népszabadság a minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva. Egy korábbi sajtóhír szerint a fejlesztési minisztérium is a 2014-es választások után is érvényben lévő tanácsadói szerződéseket kötne.

Origo Itthon

Origo: a választások utánra vesz tanácsokat a kormány

A tanulmányírástól a kommunikációs tanácsokon át a közvélemény-kutatásig sok különböző feladatra keres tanácsadó céget a kormány, amely a nyertessel olyan szerződést tervez kötni, amely átnyúlik a várhatóan 2014 tavaszán esedékes választások utáni időszakra is. A közbeszerzést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bonyolítja le, ahol tovább bővült a külső jogi tanácsadók köre is - írja az Origo.

hvg.hu Vállalkozás

Frankhitelek: nincs a torkukon a kés a vállalkozóknak

A svájci frank alapú hitelekből a legnagyobb állománya a hazai piacon a háztartásoknak van, ezért a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) ritkán emlegetik, pedig devizakölcsönöket ők is vettek fel. A frank árfolyamának szárnyalása pedig minden hiteladósnak komoly fejtörést okoz. A kkv-szektor helyzetén azonban sokat javít, hogy a lakosság ügyfelekkel szemben a kis cégek közül sokan a frank- helyett euróalapot választottak.

MTI Világ

Továbbra is bizonytalan a verespataki aranybánya sorsa

Nem tetszik a román miniszterelnöknek a verespataki aranybánya-beruházás szerződése. Emil Boc a TVR1 televíziónak hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a kormány szakértők véleményére vár, mielőtt döntene a beruházásról. Még korai lenne ugyanakkor állást foglalni a szerződés felbontásáról a Rosia Montana Gold Corporationnel – tette hozzá.

Stop Itthon

Költekező kedvében van Orbán minisztere

Egy hét sem kellett Fellegi Tamásnak, és máris újabb tanácsadói szerződést kötött egy ügyvédi irodával. Az NFM ügyvédi költségei ezzel lassan elérik a tavalyi költségek hétszeresét - írja a Stop.

hvg.hu Itthon

Lezárult az Alstom-ügy – aláírták a szerződést

Aláírta a metrószerződés módosítását Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom elnök-vezérigazgatója. Ha a francia cég tartani tudja a szerződésben vállaltakat, pont kerülhet az elmúlt hónapokban egyre kilátástalanabbnak tűnő metróügy végére.

MTI Nemzetközi gazdaság

Az INA FB-elnöke szerint egyelőre nincs szükség a szerződés újratárgyalására

Nincs szükség a Mol magyar és az INA horvát olajtársaság közötti szerződés újratárgyalására, amíg nem határozzák meg az INA stratégiai fejlesztési irányait, összhangban Horvátországnak az energetika terén meglévő stratégiai érdekeivel - jelentette ki Davor Stern, az INA felügyelőbizottságának (FB) elnöke a tportal című horvát portál által szerdán közölt nyilatkozatában.

MTI Gazdaság

Szerdán írják alá a Nabucco-szerződést

Szerdán a törökországi Kayseri városában írják alá a Nabucco projekttámogatási megállapodásokat a tranzit országok kormányzatainak képviselői, többek között Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és a Nabucco konzorcium vezetői.

Blikk Itthon

1,5 milliót számlázott egy alkotmányozásban részt vevő ügyvédi iroda

A tárcák közül utolsóként a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is nyilvánosságra hozta külsős szerződéseinek listáját. Kiderült: a Jutasi Ügyvédi Irodával 1,5 milliós szerződést kötöttek, a gazdasági tárca ugyanis az Alkotmány ügyében vette igénybe a külsős jogászok szakértelmét - írja a Blikk.

MTI Gazdaság

Elállt a VM egy korábban a Synergonnal kötött szerződéstől

Indoklás nélkül eláll a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Synergon Informatika Nyrt.-vel még 2009. március 4-én kötött, 2009-2011 évekre szóló "Microsoft Enterprise Agreement" (Microsoft közigazgatási licence konstrukció) tárgyú szerződéstől - közölte az informatikai társaság a BÉT honlapján.

MTI Világ

Újabb autópálya-szerződést bont fel a román állam

Újabb autópálya-szerződést bont fel a román állam arra hivatkozva, hogy a kivitelező vállalatok indokolatlanul meg akarják növelni a szerződésbe foglalt költségeket, és megszegték a megállapodás feltételeit.

1
5 6 7 8 9
13
Európai Filmdíjat nyert egy magyar koprodukcióban készült animációs film

Európai Filmdíjat nyert egy magyar koprodukcióban készült animációs film

Durvul a Brexit-vita

Durvul a Brexit-vita

Kevés cukibb járgány létezik, mint ez az egyszemélyes lakóautó

Kevés cukibb járgány létezik, mint ez az egyszemélyes lakóautó

Gyurcsány: Kibontakozott az ellenállás

Gyurcsány: Kibontakozott az ellenállás

Sargentini: Mielőbb el kell indítani a hetes cikkelyt Magyarország ellen

Sargentini: Mielőbb el kell indítani a hetes cikkelyt Magyarország ellen

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Videón, ahogy kidobják az MTVA-ból Szélt és Hadházyt

Videón, ahogy kidobják az MTVA-ból Szélt és Hadházyt

21 millió 820 ezer kifizetetlen túlóra a francia rendőröknél

21 millió 820 ezer kifizetetlen túlóra a francia rendőröknél

Tolatóradar: Mennyit autózhatnánk a leghosszabb repülőjárat üzemanyagából?

Tolatóradar: Mennyit autózhatnánk a leghosszabb repülőjárat üzemanyagából?

Államtitkárból lesz a Szerencsejáték Zrt. új vezére

Államtitkárból lesz a Szerencsejáték Zrt. új vezére

Egy 20 éves fiatalt előállítottak a hétfői tüntetésen

Egy 20 éves fiatalt előállítottak a hétfői tüntetésen

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával