hvg.hu Gazdaság

Elkezdjük fűteni az utcákat

Idén is milliók fogják az utcákat fűteni a fűtési szezonban, kevesen élnek ugyanis energiahatékonysági szempontból korszerű ingatlanban – derült ki a Kanuf Insulation és a Szeretlek Magyarország portál felméréséből.

hvg.hu Vállalkozás

Szerbián keresztül nyeli le az európai piacot a magyar cég

A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége. A Masterplast, a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata, ezzel Európa három legnagyobb üvegszövetgyártójának egyike lesz.

MTI Gazdaság

Figyelem, szigorodnak az épületszigetelés szabályai

Ha uniós vagy magyar közpénzből is finanszírozzuk házunk felújítását vagy építését, szigorúbb előírásokat kell figyelembe venni 2015-től. A középületeknek 2008-tól, míg a magánépületnek 2021-től közel nulla energiaigényűnek kell lenniük.

1 2 3 4 5
A szaúdi olajfinomítók elleni támadás után pár nappal drón keltett zavart a dubaji légiközlekedésben

Elnézést kért az amerikai hadsereg, amiért azzal viccelődtek, hogy lebombázzák az ufóhívőket

Belevágtak, és az évtized konyhai trendjét hozták létre

A rendkívül ellenálló "szuperkorallok" sem bírják már sokáig a globális felmelegedést

Tarlós jobban retteg a vereségtől, mint imázsának elvesztésétől

Nyílt levélben támadja a Főpolgármesteri Hivatal Karácsony Gergelyéket a patkányügy miatt

Nyílt levélben támadja a Főpolgármesteri Hivatal Karácsony Gergelyéket a patkányügy miatt

A rendkívül ellenálló "szuperkorallok" sem bírják már sokáig a globális felmelegedést

A rendkívül ellenálló "szuperkorallok" sem bírják már sokáig a globális felmelegedést

Kitakart lajstromszámú hajóról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját

Kitakart lajstromszámú hajóról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját

Belevágtak, és az évtized konyhai trendjét hozták létre

Belevágtak, és az évtized konyhai trendjét hozták létre

Így reagálta le Karácsony a harsogó cirkuszi indulót - videó

Józsefváros emeli a tétet: ott 8000 forintot fizetnek az időseknek

A címlapról ajánljuk