hvg.hu Gazdaság

Profitorientált maradna a gáz- és az áramellátás

Ősszel benyújtják azt a jogszabályt, amely szabályozza a nonprofit közműszolgáltatást. A tervek szerint csak a szemétszállítás, a víz- és a csatornaszolgáltatás tartozna a nem nyereségérdekelt szolgáltatások körébe – értesült a VS.hu.

hvg.hu Gazdaság

A kormány elhalasztotta a szolgáltatók fekete napját

A mérőórákkal kapcsolatos összes költség a cégeket terheli, a Főgáznál teljes fogyasztóvédelmi átvilágítást rendelnek el, az Elmű-Émász ügyében pedig teljes kivizsgálás jön – derült ki szerdán Giró-Szász András kormányszóvivő és Németh Szilárd rezsibiztos közös sajtótájékoztatóján. Az alapdíjról, illetve a fejlesztési feladatokról és a számlázással kapcsolatban felmerült problémákról egyelőre nincs döntés. Pedig a fenyegetőző kormányzati felvezető alapján mindenki erre számított.

hvg.hu Gazdaság

Magyarok, akik itthon már külföldinek számítanak

Ahogy egyre több magyar vállal munkát, folytat tanulmányokat az Európai Unió valamelyik tagállamában, úgy gyakrabban vetődik fel a kérdés: vajon melyik államban lehet egészségbiztosításuk? Ennek rendszerét egy alapjaiban a 70-es évek óta létező uniós rendelet szabályozza: ott kell kezelni a pácienseket, ahol dolgoznak, és fizetik az adókat, járulékokat. Diákok esetében a külföldi oktatási intézmény biztosításának megléte/nem léte a meghatározó. A hazai rendszer a külföldön biztosítottakra úgy tekint, hogy akkor is külföldiek, ha magyar állampolgárok.

hvg.hu Gazdaság

Kínos helyzetbe került a Magyar Energia Hivatal

A Fővárosi Törvényszék jogerősen hatályon kívül helyezte a villamosenergia-szolgáltatók ez évi díjait szabályozó MEH-határozatot. Ezzel még kínosabbá vált a miniszterelnök március 11-edikei parlamenti kirohanása az energiaszolgáltatók és a bíróság ellen. Az is kínos volt, amikor a bíró kérdésére a Magyar Energia Hivatal (MEH) képviselője magyarázta, hogyan határozták meg az új díjakat. Egyszerű: hasra ütéssel.

Dezső András-Kósa András Itthon

Hiába morgás és sopánkodás, Orbán Európától egyelőre azt tesz, amit akar

Van-e olyan pont, s ha igen, mikor jön el, amikor Nyugat-Európának tényleg elege lesz Orbán Viktorból – ennek próbáltunk meg utánajárni az elmúlt napokban ismét komolyabbá váló nemzetközi kritikák, valamint a kormányfő nyilatkozatai nyomán. A jelek szerint egyelőre van még hova feszítenie a húrt a miniszterelnöknek.

hvg.hu Gazdaság

Befulladt az okosmérős mintaprogram

Gyakorlatilag leállt a szolgáltatók által tavaly elindított okosmérő mintaprogram. A projekt idén januárban indult volna, a szükséges eszközök felszerelését a háztartásokban már el is kezdték, az egész rendszer gerincét adó informatikai hálózat viszont még nem épült ki. A rezsicsökkentés miatt pedig ennek nem is látják értelmét a szolgáltatók.

hvg.hu Gazdaság

Trükköznek a gázzal a szolgáltatók?

Fura fotókat tett közzé egy gáztűzhelyről egy kelet-magyarországi fogyasztó. A képeken a megszokott kék helyett sárgás lánggal ég a gáz. Egyes fogyasztók egyből trükközésre gyanakodtak, de a gáz hígítása, bár nem lehetetlen, gyakorlatilag értelmetlen.

MTI Itthon

A kormány további rezsicsökkentésről tárgyalt ma

A Magyar Hírlap kedden arról írt, hogy az energiaszolgáltatók lobbizásának eredményeként az egyszeri, tízszázalékos rezsicsökkentéssel az idén véget ért az energiatarifák mérséklése. A kormány ma további árcsökkentésről tárgyalt.

hvg.hu Gazdaság

Manipulálták a brit gázárakat?

Az Egyesült Királyságban komoly botrány van kibontakozóban. A hírek szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a földgáz nagykereskedelmi áráról történő tudósítást manipulálták, és ezzel elképzelhető, hogy az árakat fixálták.

hvg.hu Gazdaság

A Fidesz befagyasztaná a vízdíjakat

Átmenetileg befagyasztaná a víz- és csatornadíjakat, ha elfogadnák azt a pénteki törvényjavaslatot, amely alapján víziközmű-szolgáltatók szakmai és gazdasági felügyeletéta a Magyar Energia Hivatal gyakorolná, és ő állapítaná meg az árakat is. A szakmai szövetség örül a javaslatnak.

MTI/Magyar Nemzet Gazdaság

Távhő: csak a fogyasztók elégedettek?

Bár a lakosságnak kedvez, hogy a távhő ára nem változik a fűtési szezonban, a termelők és szolgáltatók nem elégedettek az új szabályozással - írja a hétfői Magyar Nemzet.

hvg.hu Gazdaság

Az áramár a különböző szolgáltatóknál eltérően változik

Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejével, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke.

Vettel nyerte a Forma-1 szingapúri futamát

Vettel nyerte a Forma-1 szingapúri futamát

Panaszáradat zúdult a kormányhivatali dolgozóktól a szakszervezetre

Panaszáradat zúdult a kormányhivatali dolgozóktól a szakszervezetre

Itt az öt szám, ami 1,3 milliárd forintnál is többet ér

Itt az öt szám, ami 1,3 milliárd forintnál is többet ér

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató

Menet közben kikapcsolták az áramot Pikó András kampányrendezvényén

Menet közben kikapcsolták az áramot Pikó András kampányrendezvényén

Conte: Kérdezzék meg Orbánt, miért nem ment Salvini után!

Conte: Kérdezzék meg Orbánt, miért nem ment Salvini után!

Drogos utas miatt hajtott végre vészleszállást egy utasszállító gép

Drogos utas miatt hajtott végre vészleszállást egy utasszállító gép

34 év után fogták el egy repülőgép-eltérítés gyanúsítottját

34 év után fogták el egy repülőgép-eltérítés gyanúsítottját

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

Az Orbánt is kifigurázó showman a Trónok harcának köszönte meg az újabb Emmy-díját

Az Orbánt is kifigurázó showman a Trónok harcának köszönte meg az újabb Emmy-díját

A címlapról ajánljuk