MTI Tech

Az Artisjus már a táblagépeket sem kíméli

Harminc százalékkal csökken január elsejével egy lépésben a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztik a táblagépekre is - tudatta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken a honlapján.

hvg.hu Tech

2013 nyarának legjobb táblagépei

Ahogy okostelefonok nélkül, úgy lassan már táblagépek nélkül sem tudjuk elképzelni a mindennapjainkat. Íme 2013 nyarának legmenőbb tabletjei.

hvg.hu Tech

Magyar márka előzte meg az Apple-t

Egy magyar márka, a MyAudio volt a legnépszerűbb az első negyedévben a táblagépek hazai piacán – írta a Világgazdaság. A készülékeket forgalmazó AC&IP Control Kft. a tavalyi 70 ezres értékesítés megduplázására készül az idén, és erősítenének az okostelefonok területén is.

hvg.hu Vállalkozás

Robban az e-kereskedelem

A gazdasági válság elhúzódásának egyik jele, hogy a kiskereskedelmi forgalom az unió tagországaiban tavaly 1,9 százalékkal esett vissza, de a legfrissebb Eurostat adatok szerint áprilisban is 1,1 százalékos volt a csökkenés havi szinten. Ezzel szemben az e-kereskedelem mintegy 10 százalékkal bővült tavaly, és az előrejelzések szerint a válság ellenére további növekedés várható ebben a szektorban. Magyarországon négy év alatt háromszorosára nőtt az online kiskereskedelem forgalme.

hvg.hu Tech

Kártékony kódok másolják az sms-einket

Bár a magyar cégek 70 százaléka, azaz több mint kétharmada fél attól, hogy adatokat fog veszíteni a mobilkészülékek biztonsági rései miatt, ennek ellenére csak minden negyedik vállalatnak van megfelelő szoftveres védelme. Ez derült ki a Symantec mobilbiztonsági felméréséből, amelyet csütörtökön ismertettek a sajtóval.

hvg.hu Tech

A táblagépekre készül a Windows 8

A Microsoft komoly ráncfelvarrásba kezdett: a következő Windows máshogy fog kinézni, máshogy működik, mint az elődje. A konszern az érintőképernyőre fókuszál, de teljes kompatibilitást ígér, és hogy több különféle eszközön lehet használni. Az új szoftver jövőre lesz elérhető.

1 2
Egy vádat ejtettek Kevin Spacey ellen

Egy vádat ejtettek Kevin Spacey ellen

Le a Librával! – a G7 pénzügyminiszterei egységesen elutasítják a Facebook pénzét

Le a Librával! – a G7 pénzügyminiszterei egységesen elutasítják a Facebook pénzét

Hatvanmilliót számlázott ki agresszív utasának egy brit légitársaság

Hatvanmilliót számlázott ki agresszív utasának egy brit légitársaság

Magyarországra jött az egyik legritkább BMW, körbejártuk

Magyarországra jött az egyik legritkább BMW, körbejártuk

Kövér László: megkérem Orbán Viktort, hogy igazítsa a törvényt a gyakorlathoz

Kövér László: megkérem Orbán Viktort, hogy igazítsa a törvényt a gyakorlathoz

Leköptek és megrugdostak egy férfit a Budapest Pride után

Leköptek és megrugdostak egy férfit a Budapest Pride után

Tejáremelésre figyelmeztet a terméktanács

Tejáremelésre figyelmeztet a terméktanács

Koktéllal a világ körül

Koktéllal a világ körül

Nagy előnyről kapott ki Szilágyi Áron, tíz éve nem esett ki így vébéről

Nagy előnyről kapott ki Szilágyi Áron, tíz éve nem esett ki így vébéről

A dugó marad, csak máshol lesz problémás az M0-s

A dugó marad, csak máshol lesz problémás az M0-s

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

A címlapról ajánljuk