MTI Tech

Gyorsabban melegszik Európa, mint azt jelezték

1950 óta megháromszorozódott a szélsőségesen meleg napok száma Európában és a nyarak általában melegebbek lettek, a szélsőségesen hideg napok száma viszont a felére csökkent és a telek is melegebbé váltak.

Tóth Richárd Itthon

Orbán Viktor náluk olvashatta el, milyen a rendszere

A miniszterelnök elárulta, milyen, az Orbán-rendszerről szóló könyvekkel találkozott az idei tusványosi beszéde előtt. Csizmadia Ervin és Sárközy Tamás is próbálta értelmezni, mi történik Magyarországon. Egyikük szerint a Fidesz nem is hadakozik valójában Európával, a másikuk azt állítja, Orbánnak döntenie kell, folytatja a radikalizmust, vagy igazi kereszténydemokrata kormányzást hoz létre. Elolvastuk a két szerző művét, nagy kérdés, hogy vajon a kormányfőnek mennyire tetszettek az ott leírtak.

Tóth Richárd Itthon

A kommunizmusba vágynak a Fidesz szavazói

A magyar populisták – a Fidesz-szavazóknak és a Jobbik támogatóinak – egyik vágyott aranykora az 1980-as évek, derül ki egy friss tanulmányból. A populisták ráadásul megtanulták, hogyan tudnak hatalmon maradni: elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat. Az sem baj, ha a vezér korrupt, csak karizmatikus legyen.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Puzsér: Gulyás nyilatkozata a polgárosodás elleni merénylet

Puzsér: Gulyás nyilatkozata a polgárosodás elleni merénylet

Rászóltak a tudósokra, hogy javítsák ki a tanulmányt, amely szerint szarvunk nőhet a sok mobilozás miatt

Rászóltak a tudósokra, hogy javítsák ki a tanulmányt, amely szerint szarvunk nőhet a sok mobilozás miatt

Kétszer tíz órára leállítják az egyik magyar bank sok szolgáltatását

Kétszer tíz órára leállítják az egyik magyar bank sok szolgáltatását

Már elfogadná a felfüggesztett börtönt Galambos Lajos

Már elfogadná a felfüggesztett börtönt Galambos Lajos

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Türk nyelvű államok irodája nyílik Budapesten

Türk nyelvű államok irodája nyílik Budapesten

Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Ronaldo meghívná vacsorára a nőt, aki gyerekkorában enni adott neki

Ronaldo meghívná vacsorára a nőt, aki gyerekkorában enni adott neki

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

A címlapról ajánljuk