hvg.hu Itthon

Orbán: A magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra

A kormányfő szerint a modern magyar államnak szüksége van még alkotmányvédelemre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, és minden hasonló tevékenységre. Orbán Viktor miniszterelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén járt.

Németh András Világ

A Kreml persze ártatlan, de mintha túl sok lenne a megmérgezett orosz ellenzéki

Hétfőn – saját orvosa és felesége tiltakozása ellenére – visszaszállították a kórházból a börtönbe Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akin egy nappal korábban jelentek meg heveny allergiás tűnetek: izzadt és vörös lett a bőre. A hivatalos magyarázatok szerint ismeretlen allergia támadta meg a 43 éves politikust, ám támogatói úgy vélik, az ellenzéki tüntetéseket szervező Navalnij mérgezés áldozata lett. Ha ez lenne az igazság, nem ő lenne az első, akit a Kreml halkan, és viszonylag kis feltűnéssel próbált meg eltenni láb alól.

hvg.hu Világ

Meredek dolgokkal állt elő a görög titkosszolgálat az itt elfogott Iszlám Állam-tag ügyében

A görög titkosszolgálat szerint nem volt ügynökük az Iszlám Állam (IÁ) nálunk elfogott állítólagos hóhéra, Hasszán F., a magyar társszervek tavaly augusztus óta tudtak a létezéséről, de nem tudtak bizonyítékokat küldeni a terrorcselekményekben való részvételéről. A görögök állítják, embercsempészet miatt nyomoztak a férfi után, és nyugtalanítja őket, hogy bizonyos országok politikai ügyekre használják a terrorizmus elleni harcot, ami rombolja a közös fellépéshez szükséges együttműködést.

Lengyel Miklós Gazdaság

Moszkva minden mocskolódásra képes, mert veszni látja a pénzmosodáját?

Egyre gusztustalanabb eszközöket vetnek be a lett választási kampányban. Most a pénzügyminiszter asszony került a célkeresztbe, aki keresztbe tett az orosz titkosszolgálatoknak és a részben hozzájuk köthető üzleti köröknek a pénzmosási lehetőségeket szűkítő törvény elfogadtatásával.

hvg.hu Világ

Azonosíthatták a novicsokos támadókat

A brit rendőrség azonosíthatta a Szergej és lánya, Julija Szkripal elleni, idegméreggel elkövetett merénylet feltételezett elkövetőit a Press Associaton értesülése szerint.

1 2 3 4 5 6 7
11
Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Telefonbeszélgetés terelte a gyanút az oroszokra a  lelőtt maláj gép ügyében

Telefonbeszélgetés terelte a gyanút az oroszokra a lelőtt maláj gép ügyében

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

Annyira szennyezett a levegő Indiában, hogy az emberek már fizetnek is a tisztáért

Annyira szennyezett a levegő Indiában, hogy az emberek már fizetnek is a tisztáért

190 milliót rejtett el a tuják tövében egy biatorbágyi drogdíler

190 milliót rejtett el a tuják tövében egy biatorbágyi drogdíler

Az én hetem: Parti Nagy Lajos és Orbán Viktor pöttyös lova

Az én hetem: Parti Nagy Lajos és Orbán Viktor pöttyös lova

Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, a két Ferrari összeütközött

Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, a két Ferrari összeütközött

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

Létezik-e tökéletes munkahely? És ha igen, hogyan ismerjük fel?

Létezik-e tökéletes munkahely? És ha igen, hogyan ismerjük fel?

A címlapról ajánljuk