MTI Gazdaság

Meghazudtolja Vargát a Bankszövetség

Varga Mihály a megszorítások hétfői ismertetésénél azt mondta, a banki tranzakciókra vonatkozó intézkedéseket a Bankszövetség jóvá hagyta az előzetes egyeztetés során. A Bankszövetség szerint valóban történt konzultáció, de eredménytelen maradt.

hvg.hu Gazdaság

Itt az újabb brutális megszorítás

Újabb megszorítást jelentett be Varga Mihály: a tranzakciós adó kétszeresére, 6 ezrelékre emelkedik, a vállalkozások telefonadója 2-ről 3 forintra nő. A változások augusztus elején léphetnek életbe.

hvg.hu Gazdaság

Orbánnak csak a nulla adókulcs irreális

Egy számjegyű lehet a személyi jövedelemadó néhány év múlva, legalábbis Orbán Viktor szerint, aki nem először rukkolt elő az ötlettel. Csakhogy a megvalósítás nagyon sokba kerülne, és az eddigi adócsökkentés sem sült el jól.

hvg.hu Gazdaság

Trükköznek a banki ügyfelek a tranzakciós adó miatt

Több banknál is észlelték már a pénzügyi szokások megváltozását a tranzakciós illeték miatt – írja a Világgazdaság. A lakossági ügyfelek kevesebb számlát tartanak fenn, és keresik az ingyenes tranzakciókat, a nagyobb vállalatok pedig képesek akár külföldre is költöztetni a bankolásukat.

MTI Gazdaság

Az ügyfelekre hárította át a tranzakciós adót majdnem az összes pénzügyi szervezet

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) február 11-ig beérkezett adatok szerint 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította ügyfeleire a tranzakciós illetéket, vagyis ezzel összefüggő díjmódosítást hajtott végre valamely termékén – ez derült ki a PSZÁF-nak, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága számára készített háttéranyagából.

hvg.hu Gazdaság

Nem csak Matolcsy tüntette el az ingyenes számlákat?

A tranzakciós adó valóban jelentősen megbolygatta a banki költségeket, de a klasszikusan ingyenesnek nevezett számlacsomagoknak egyébként is befellegzett volna, talán csak épp véletlen, hogy pont most került erre sor.

MTI Gazdaság

Faképnél hagyják bankjukat az ügyfelek

A korábbinál többen váltanak bankot vagy állnak át ugyanannál a pénzintézetnél másik, kedvezőbb számlacsomagra a tranzakciós illeték januári bevezetése óta - írja a Népszabadság hétfőn, a nyolc legnagyobb hazai bank tájékoztatására hivatkozva.

hvg.hu Gazdaság

Senki sem ússza meg a tranzakciós adót

Több banknál is csak februárban lépnek hatályba azok a kondíciók, melyek már a tranzakciós adót is teljes mértékben tartalmazzák. Drágít egyebek között a Raiffeisen, az FHB és az UniCredit is, az OTP-nél pedig zajlik a kondíciók áthangolása.

hvg.hu Gazdaság

Már Demján bankjánál sem ússzuk meg a tranzakciós adót

Egyre több bank egyre több bankszámlacsomag és ügyféltípus esetében hárítja át a tranzakciós adót. Most a Demján Sándor érdekeltségi köréhez tartozó Gránit Bank döntött az adó áthárításáról a vállalkozói számlák esetében.

hvg.hu Gazdaság

Az OTP 40 százalékot emelt a díjain

Tavaly még versengtek a bankok a gyakran külföldre utazók, és pénzt váltók kegyeiért, mára azonban e területen is kemény változásokat vezettek be a pénzintézetek. Az azenpenzem.hu megnézte, mennyire.

MTI Gazdaság

Indulhat az uniós pénzügyi tranzakciós adó

Zöld jelzést adtak keddi tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által kezdeményezett, uniós, de végül mindössze 11 ország úgynevezett megerősített együttműködésében megvalósuló pénzügyi tranzakciós adónak (financial transaction tax, FTT).

hvg.hu Gazdaság

Itt a vége: elesőben az utolsó ingyenes bankszámlák is

Az utolsó tranzakciós adót "elkerülő", egy átlagügyfél számára is elérhető eddig ingyenes banki számlacsomag is megszűnik, miután a K&H Bank január 21-étől már nem értékesíti tovább Zéró számlacsomagját. Így már tényleg csak egy-két olyan - az átlagügyfél számára nem teljesen elérhető - számla marad, ahol a tranzakciós adót nem kell megfizetni.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Halálos baleset történt Tamásinál, félpályán halad a forgalom

Halálos baleset történt Tamásinál, félpályán halad a forgalom

Túszokat ejtettek egy buszon Rio de Janeiróban

Túszokat ejtettek egy buszon Rio de Janeiróban

Gyarmathy Éva: „Mit akar, az egész ország így működik!”

Gyarmathy Éva: „Mit akar, az egész ország így működik!”

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak

Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Feloldotta a soproni lezárásokat a TEK

Feloldotta a soproni lezárásokat a TEK

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

A címlapról ajánljuk