MTI Itthon

Védelmet kap a Miniszterelnökség több épülete, az ÁSZ-elnök autót is

Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a Miniszterelnökség kiemelt védelemben részesülő ingatlanainak a körét is kibővítené a kormány – derül ki abból az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett tervezetből, amelyet pénteken tettek közzé a kormány honlapján.

MTI Világ

Az oroszok ismét Portugáliát kóstolgatták

A portugál haditengerészet feltartóztatott egy orosz kutatóhajót az ibériai ország partjai közelében - közölte szerdán José Pedro Aguiar-Branco, Portugália nemzetvédelmi minisztere.

MTI Világ

Megerősítik az egyiptomi vezetők védelmét

A belügyminiszter elleni merényletkísérlet után erősíteni akarja a biztonsági intézkedéseket az egyiptomi ideiglenes kormány. A youm 7 hírportál pénteki jelentése szerint elsősorban a magas rangú hivatalos személyiségek és családtagjaik védelmét szándékoznak megerősíteni.

hvg.hu Itthon

Újabb 83 millió: biztonságban a Kitüntetési Főosztály is

Nyolcvanhárom millió forintot csoportosított át a kormány a Miniszterelnökség egyes szervezeti egységeinek, így Kitüntetési Főosztálynak helyet adó Nagysándor József utcai ingatlan és egy Markó utcai épület védelmének megerősítésére.

hvg.hu Világ

Orbán: "Nemzeti érdekeinkből is fejleszteni kell a hadsereget"

Orbán Viktor Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral folytatott "izgalmas beszélgetést". Rasmussen örült, hogy Magyarország nem csökkenti tovább a védekezésre szánt költségeket, és megköszönte az ország elkötelezettségét a NATO mellett. Magyarország megerősítette Afganisztánra vonatkozó kötelezettségeit.

hvg.hu Vállalkozás

Átjáróházak a magyar cégek – fizikailag és digitálisan is

Elképesztően alacsony a magyar nagyvállalatok fenyegetettségtudata, idegenek teljesen szabadon grasszálhatnak a cégeknél azonosítás nélkül. A KPMG számos hazai nagyvállalat, köztük bizalmas adatokat kezelő pénzintézetek és mobilcégek megbízásából végzett behatolási kísérleteket, és az esetek döntő többségében több egyszerű módszerrel is sikerrel járt. A kukákban több esetben is kifejezetten bizalmas céges iratokat találtak a tesztemberek.

MTI Világ

Globális védelmet sürgetnek az oroszok az űrszemét ellen

Világméretű összefogásra van szükség az aszteroidák és meteoritok esetleges becsapódása ellen, ezért az orosz miniszterelnök-helyettes stratégiai rendszer létrehozását szorgalmazza a Föld védelmére – közölte csütörtökön az Izvesztyija című orosz napilap.

MTI Világ

Kért, de nem kapott védelmet a Bolsoj lesavazott igazgatója

Már december közepén védelmet és segítséget kért, de nem kapott a moszkvai Nagyszínház vezetőjétől Szergej Filin művészeti igazgató, akinek az arcába savat fröccsentett egy ismeretlen támadó múlt csütörtökön - írta kedden a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.

hvg.hu Karrier

Speciális védelem: őket nem egyszerű kirúgni

Az új Munka Törvénykönyve tervezetének vitája során nagy figyelmet kaptak a közvetlenül nyugdíj előtt álló, úgynevezett védett korú munkavállalók. Ebben a bejegyzésben az ő helyzetükre vonatkozó munkajogi szabályokat foglaljuk össze, és kitérünk arra is, milyen szabályok vonatkoznak a nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugdíj melletti munkavállalásra. Kártyás Gábor blogbejegyzése.

MTI Karrier

Máshogy védik januártól a kölcsönzött dolgozók bérét

Ha egy cég csődbe megy, a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően a saját és a kölcsönzött foglalkoztatottak bérére ugyanaz a jogi védelem vonatkozik jövő januártól. A parlament hétfőn 234 igen, 33 nem és 32 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló törvényt, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve a bérgarancia-alapról szóló törvényt módosítja.

1 2 3 4 5 6 7
Doku360: "Nem gondoltuk, hogy szabadok vagyunk, de nem akartunk olyanok lenni, mint mások"

Doku360: "Nem gondoltuk, hogy szabadok vagyunk, de nem akartunk olyanok lenni, mint mások"

Gyógyítható, mégis 39. másodpercenként meghal egy gyerek tüdőgyulladásban

Gyógyítható, mégis 39. másodpercenként meghal egy gyerek tüdőgyulladásban

Kiszivárgott fotók: ez tényleg a OnePlus 8 volna?

Kiszivárgott fotók: ez tényleg a OnePlus 8 volna?

Spanyolország után a briteket vette célba az egyik legnagyobb magyar ingatlancég

Spanyolország után a briteket vette célba az egyik legnagyobb magyar ingatlancég

Túlélőtippek szülőknek: hogyan magyarázzuk el a gyereknek a költözést?

Túlélőtippek szülőknek: hogyan magyarázzuk el a gyereknek a költözést?

Nagyszerű új funkció jön a Chrome-ba, ezt minden netező imádni fogja

Nagyszerű új funkció jön a Chrome-ba, ezt minden netező imádni fogja

500 milliárd forintos büntetést vállalt be a kormány, hogy jöjjenek az EU-s pénzek

500 milliárd forintos büntetést vállalt be a kormány, hogy jöjjenek az EU-s pénzek

Orbán levélben gratulált Babosnak a tripla vb-győzelemhez

Orbán levélben gratulált Babosnak a tripla vb-győzelemhez

Ha elégedettségről van szó, a magyarok a középmezőnyben húzzák meg magukat

Ha elégedettségről van szó, a magyarok a középmezőnyben húzzák meg magukat

E-cigarettázás miatt kellett átültetni egy férfi tüdejét Amerikában

E-cigarettázás miatt kellett átültetni egy férfi tüdejét Amerikában

„Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek” – megszólalt a felismerhetetlenségig megvert nő

„Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek” – megszólalt a felismerhetetlenségig megvert nő

A címlapról ajánljuk