Szekeres W. István Itthon

Eljutott oda a Momentum, ahol már nincsenek trollok

A Momentum Mozgalom átlépte az országhatárt, Szabadkán fórumozott, a Fidesz vajdasági magyar szövetségese pedig nem küldött trollokat a fórumra, de kiderült, hogy a kinti magyaroknak a párt támogatása nélkül nehéz boldogulniuk.

MTI Világ

Nyelvi őrjáratot vezetne be a Vajdaságban egy szerb párt

Óriási felháborodást váltott ki a Vajdaságban a konzervatív, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) egyik képviselőjének javaslata, amely szerint úgynevezett nyelvi őrjáratot vezetnének be a Vajdaság magyarok lakta részein, hogy ellenőrizzék, az ott élők beszélnek-e szerbül.

Németh András Világ

Csak Ausztriában nem fogynak a magyarok

Valamennyi szomszédos országban csökken a magyarok száma, kivéve Ausztriát. A kettős állampolgárságról hozott törvény a jelek szerint csak súlyosbított a helyzeten.

MTI Világ

Eltűnt 1,4 millió magyar

A Kárpát-medencében a 2011-es népszámlálások szerint a lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete csütörtökön. A szomszédos országokban sokkal kevesebben vallották magukat magyarnak, mint korábban, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte.

Laskovity J. Ervin (Vajdaság) Világ

“Saját házunkban rabok a gyerekeink” – miért verik a magyarokat Szerbiában?

Szaporodnak a szerbiai magyar kisebbség tagjai elleni erőszakos bűncselekmények. Hogy az incidensek a fellendült általános bűnözési kedvnek köszönhetőek-e, vagy az ismét fellángolt etnikai erőszaknak, abban a magyarok véleménye is megoszlik. Szerbek és magyarok is úgy látják azonban: a Vajdaság békéje megromlott, a közösségek szeparálódnak, a szerb (és magyar) nacionalisták pedig élezik a helyzetet.

MTI Világ

A szerb miniszterelnökhöz fordultak a vajdasági atrocitások miatt

Nyílt levelet intézett Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke Ivica Dacic szerb kormányfőhöz és belügyminiszterhez, és ebben aggodalmát fejezte ki a megromlott vajdasági biztonsági helyzet miatt - jelentette a Vajdaság Ma című szerbiai, magyar nyelvű hírportál.

MTI Világ

Kiszabadult két szerbverő temerini magyar

Nyolc év után szabadon engedtek két vajdasági magyar férfit azok közül, akiket 2004-ben egy szerb férfi súlyos bántalmazása miatt ítéltek el - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum.

MTI Világ

Újraszámlálást követelnek a vajdasági magyarok

Pásztor Istvánt elnökjelöltként a vasárnapi esti adatok szerint 91 401 szavazatot kapott, ez a szám kedd délutánra már csaknem 30 ezer szavazattal lett kevesebb, s csak 63 262 lett a voksok száma - idézi a VMSZ elnökének szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakat a Vajdaság ma hírportál.

MTI Világ

Két magyar párt küld képviselőt a belgrádi törvényhozásba

A vasárnapi szerbiai választások nem hivatalos eredményei szerint két vajdasági magyar pártnak - a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) - Mindannyian együtt elnevezésű többnemzetiségű kisebbségi tömörülésnek - lesz képviselője a belgrádi parlamentben.

1 2
Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Személyes fogadással tolta meg Orbán a Fidesz új polgármester-jelöltjeinek kampányát

Személyes fogadással tolta meg Orbán a Fidesz új polgármester-jelöltjeinek kampányát

Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya

Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya

Börtönre ítélték a Született feleségek színésznőjét, mert kenőpénzzel tolta be a lányát egyetemre

Börtönre ítélték a Született feleségek színésznőjét, mert kenőpénzzel tolta be a lányát egyetemre

Jó bornak is kell a jó címke

Jó bornak is kell a jó címke

Gyorsabb és stabilabb lesz otthon az internet, he elér a lakásba ez a wifis újítás

Gyorsabb és stabilabb lesz otthon az internet, he elér a lakásba ez a wifis újítás

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

A címlapról ajánljuk