MTI Tech

A kutatók üzenik: egyen sok hagymát!

A hagymafélék rendszeres fogyasztása csökkentheti a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásának kockázatát – derült ki egy kínai tanulmányból.

MTI Itthon

Vastagbélszűrés: jövőre indul az országos program

Országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést: a program a jövő év közepén indul, két és fél millió 50-70 éves férfit, illetve nőt szólítanának meg a tervek szerint. A szűrésekre több mint hétmilliárd forint áll rendelkezésre.

MTI Tech

Újabb érv a kávézás és a koffein mellett

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát – derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

MTI Itthon

2018-ra országszerte lesz vastagbélrákszűrés

Az Európai Unióban a lakosság arányában Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban, illetve a megbetegedések tekintetében Szlovákia után a második helyen állunk. Jelenleg csupán négy megyében folynak vastagbélrák-szűrési programok.

MTI / hvg.hu Itthon

Kötelezővé tenne a kormány egy újabb egészségügyi szűrést

Kötelezővé tennék a vastagbélrák szűrését az országban – mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz-frakció emberi erőforrások kabinetjének vezetője a Magyar Nemzetnek. A várólistán való előrébb kerüléssel jutalmazhatják, aki részt vesz a szűréseken. Selmeczi arról is beszélt, hogy meg kell szervezni a hétvégi és nyári gyermekétkeztetést is.

MTI Instant tudomány

Új módszerrel próbálják kiszűrni a vastagbélrákosokat Amerikában

Engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság a vastagbélrák első, DNS-en alapuló szűrővizsgálatát. A Cologuard nevű teszt a páciens székletmintájában azonosítja a normálistól eltérő mutációkat, amelyek a rák korai jelei lehetnek. Akinél a teszt pozitív, annál béltükrözés következik, hogy megállapítsák a beteg-e vagy sem.

1 2 3
Dzsudzsákot lenyűgözte a Puskás Aréna

Dzsudzsákot lenyűgözte a Puskás Aréna

115 ezer idős magyar dolgozik a nyugdíj mellett

115 ezer idős magyar dolgozik a nyugdíj mellett

Megismételt választások: jelentősen erősödő ellenzék, visszaeső Fidesz

Megismételt választások: jelentősen erősödő ellenzék, visszaeső Fidesz

Képesítés nélkül adott be zsírégető injekciókat, félmillióra büntették

Képesítés nélkül adott be zsírégető injekciókat, félmillióra büntették

Menesztették Szalai Ádámék edzőjét

Menesztették Szalai Ádámék edzőjét

Elpusztult Tyimur, a tigrisek kecske barátja

Elpusztult Tyimur, a tigrisek kecske barátja

Megvan, miért némult el az Omega az Aréna-koncerten

Megvan, miért némult el az Omega az Aréna-koncerten

115 ezer idős magyar dolgozik a nyugdíj mellett

115 ezer idős magyar dolgozik a nyugdíj mellett

Romániai elnökválasztás: minden korábbinál magasabb a külföldön leadott szavazatok száma

Romániai elnökválasztás: minden korábbinál magasabb a külföldön leadott szavazatok száma

Tulajdonosi vita miatt zárt be az egyik legnagyobb turistabuszos cég

Tulajdonosi vita miatt zárt be az egyik legnagyobb turistabuszos cég

Leszámol a lemerülés-frásszal a Huawei új okosórája

Leszámol a lemerülés-frásszal a Huawei új okosórája

A címlapról ajánljuk