hvg.hu Kult

Bojkottálják a Velencei Biennále-pályázatot

A világ leghíresebb és legelismertebb művészeti fesztiváljára kiírt pályázat miatt hazai művészeti szakemberek bojkott felhívást tettek közzé, és Balatoni Mónika kijelölt kormánybiztos, lemondását követelik.

hvg.hu Nagyítás

Megy a csipeszelés a magyar pavilonban a Velencei Biennálén - Nagyítás-fotógaléria

November 23-ig várja a látogatóit a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás, de szombaton már kiosztották a díjakat. Idén az Alapelemek (Fundamentals) a témája a biennálénak. A főkurátor, Rem Koolhaas holland építész szándékai szerint az idei kiállítás nem az építészekről, hanem az építészetről szól, annak elementáris alkotóelemeit a középpontba állítva. 66 nemzet tárlata és 22 kísérőrendezvény lesz a velencei Giardini nemzeti pavilonjaiban, az Arsenale központi kiállítóterében, valamint a város különböző helyszínein. Az Arany Oroszlán-díjat a dél-koreai pavilon, az Ezüst Oroszlánt a chilei projekt érdemelte ki. Magyarország idén Jakab Csaba és Márton László Attila Építés/Building című projektjével vesz részt a biennálén, míg társművészeti kiállításként Berszán Zsolt erdélyi képzőművész Decomposition című tárlata látható egy hónapig.

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült

Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült

Bosszút állna a zaklatással vádolt menedzseren Taylor Swift

Bosszút állna a zaklatással vádolt menedzseren Taylor Swift

Rövidített munkaidővel spórol egy német autóipari cég, akkora a baj az ágazatban

Rövidített munkaidővel spórol egy német autóipari cég, akkora a baj az ágazatban

55 milliós állami támogatást kapott egy polgármesteri kabinetvezető panziója

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Most szaladjon a strandra, ha még napozni akar ezen a nyáron

Most szaladjon a strandra, ha még napozni akar ezen a nyáron

Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

A címlapról ajánljuk