hvg.hu Itthon

Igazi piócaként viselkedett egy rabló Kőbányán – videó

Először egy villamosmegállóban próbált pénzt rabolni egy férfi Kőbányán, majd üldözni kezdte áldozatát, akit meg is vert. Végül el tudta venni a pénzét. A térfigyelő kamerák felvették az üldözést, a rendőrség keresi a támadót.

MTI Itthon

Felfüggesztettet kapott az idős nőt a megállóból autó alá lökő férfi

Másfél éves, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki 2014 júniusában egy villamosmegállóból az úttestre lökött egy idős nőt Budapesten, a Baross utca és a József körút kereszteződésénél - közölte a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

hvg.hu Bűnügy

Akár nyolc évet is ülhet a férfi, aki a Nagykörútra lökött egy idős nőt

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a 19 éves férfival szemben, aki tavaly júniusban az útra lökött futás közben egy 85 éves nőt egy nyolcadik kerületi villamosmegállóban. Az idős asszonyt elütötte egy autó, életveszélyesen megsérült. A 19 éves férfi kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, ha elítélik.

MTI Közlekedés

Új villamos megállót építenek a Rudas fürdő előtt

A kivitelezés alatt megmarad irányonként az egy-egy forgalmi sáv, de helyenként sávszűkületre és sávelhúzásra kell számítani. A május végéig tartó munka idejére a Rudas fürdő épülete melletti átkötő utat és a parkolót lezárják.

hvg.hu Itthon

Akár öt évet is kaphat az Örs vezér téri gázoló

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat az Örs vezér téri gázolás ügyében egy férfi ellen, aki autójával egy villamosmegállóba hajtott. Négy gyalogost sodort el, egyikük közülük a helyszínen meghalt, két ember súlyosan megsérült.

Cs. B. Itthon

Combinós gyilkosság: 30 nap helyett 6 nap után kiengedték a tettest

Hat nap után kiengedték a Szent János Kórház pszichiátriai osztályáról A. Áron Gergelyt, pedig akár 30 napig is tarthatott volna kötelező gyógykezelése - tudta meg a hvg.hu a férfi ügyvédjétől. Vagyis a régóta súlyos pszichés zavarokkal küzdő férfit egy korábbi ügye miatt még javában kezelhették volna, amikor már az utcán volt, és a villamos alá lökött egy idős asszonyt. A kezelőorvosnak joga van előbb elengedni, a kórház egyelőre nem kommentálja az idő előtti elengedését.

Cs. B. Itthon

Combinós gyilkosság: "Ő lenne az első, aki kihúzna valakit a villamos alól"

Borzalmas hullámvasút volt ismerősei szerint annak a férfinek az élete, aki a gyanú szerint a villamos alá lökött egy idős asszonyt múlt héten: amikor rosszul volt, zaklatott és bántott másokat, amikor jobban lett, akár pénzét is odaadva próbálta mindezt kompenzálni. A férfi törzshelyének számító presszóban jártunk, ahová egy ideje már be sem engedték, mert a vendégeket is kiborította. Kivéve, ha vettek neki sört.

Csikász Brigitta - Gyenis Ajándok Itthon

Combinós gyilkosság: Vizsgálják a Szent János Kórház felelősségét

Felelős-e a Szent János Kórház pszichiátriája, ahonnan a tragédia előtt egy nappal korábban kiengedték A. Áron Gergelyt, aki a Combino alá rúgott egy idős asszonyt pénteken a Margit hídnál – a hvg.hu információi szerint ezt is megnézi a rendőrség. A kórház azt ígéri, együttműködnek a hatósággal, és állnak a vizsgálat elé, de addig is belső eljárást indítanak. Szakértőink szerint az egész védekezést arra építhetik majd, hogy a férfi nem volt beszámítható.

MTI Itthon

Villamosmegállót építenek a Rudas fürdő előtt

Bővítik a Budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését szolgáló uniós projektet: a négy kapcsolódó beruházás miatt 550 millió forinttal 10,9 milliárd forintra emelik a támogatást – az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

1 2 3
Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Luke Evans máris törzsvendég egy budapesti étteremben

Luke Evans máris törzsvendég egy budapesti étteremben

Nem gyerekjáték: 60 km/h-val küldték egymásnak a Lego Bugattit és Porsche 911-est

Nem gyerekjáték: 60 km/h-val küldték egymásnak a Lego Bugattit és Porsche 911-est

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

Az emberek köszönték a krumplit, és leszavaztak az ellenzékre

Az emberek köszönték a krumplit, és leszavaztak az ellenzékre

Legalább 3300 éves sírt találtak Egyiptomban

Legalább 3300 éves sírt találtak Egyiptomban

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni

A címlapról ajánljuk