Egy fiatal, várandós, magyar nemzetiségű nővel akartak álházasságot köttetni Szlovákiában
A felvidéki Tardoskedd polgármestere jelezte a rendőrségnek, hogy álházasságra készülhetnek külföldiek a helyi anyakönyvvezetői hivatalban.
A felvidéki Tardoskedd polgármestere jelezte a rendőrségnek, hogy álházasságra készülhetnek külföldiek a helyi anyakönyvvezetői hivatalban.
Egyelőre nem világos, hogy a támadásnak tényleg a négy amerikai volt-e a célpontja, esetleg a kartell fegyveresei összetévesztették őket a rivális kábítószerkereskedőkkel, vagy csak rossz helyen voltak rossz időben és belehajtottak egy bandák közötti összecsapásba.
António Guterres a háború kitörése óta harmadszor látogatott Ukrajnába.
A Talibán képviselői bár megtiltották a nőknek, hogy részt vegyenek a felsőoktatásban, azt bizonygatják, hogy nem zártak el minden utat a nők elől, hiszen jelenleg is több tízezer nő dolgozik a közszférában.
Aljakszandr Lukasenka szerint az ügy fő gyanúsítottja az ukrán titkosszolgálatoknak dolgozik, még 2014-ben képezték ki. A támadást magukra vállalók viszont a robbantás után jelezték: már elhagyták Fehéroroszországot.
Grúz és amerikai zászlókkal demonstráltak több ezren a parlament előtt, miután a kormánypárti többség elfogadta, hogy azoknak a szervezeteknek, amelyek működési költségeik több mint húsz százalékát finanszírozzák külföldi tőkéből, bírságot kell fizetniük.
Az amerikai hírszerző szervek egy „ukránpárti csoportról” beszélnek, míg a németek nyomozásának valamivel konkrétabbak az eredményei, ott már az is felmerül, hogy a támadáshoz használt hajót egy ukrán tulajdonban álló cég adta bérbe az elkövetőknek.
Ráadásul a harckocsik még a héten megérkeznek az ukránokhoz.
A Fidesz-delegáció is elégedett: magyar parlamenti baráti tagozat alakul Stockholmban.
A városban pincékben bujkálnak a még mindig ott lévő civilek, az ukrán hatóságok nagyon nehezen tudnak velük kapcsolatba lépni.
A szervezet főtitkára emlékeztetett: a tagállamok mindegyike, köztük Törökország és Magyarország is hozzájárult Finnország és a Svédország meghívásához a NATO tagjai közé, továbbá aláírták a csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet.
A dél-koreai hírszerzés szerezhetett tudomást az észak-koreai diktátor fiáról, akinek eddig a létezéséről sem tudtak.
A színész és volt kormányzó a YouTube-on próbálja lebeszélni az embereket az előítéletekről és a gyűlöletről.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfogadta, hogy „megtalálják a gyilkosokat”. A brutális videón látható férfi testvére időközben interjút adott a BBC-nek.
A férfi a betegsége miatt azzal a feltétellel adta el a saját vállalkozását a közösségimédia-óriásnak, hogy állást kapott a Twitternél.
Rekordot dönthetett Szijjártó Péter, öt perccel az után, hogy Mohammed al-Thanit kinevezték Katar miniszterelnökének, már találkozott is vele.
A magyar delegáció vezetője „barátságos megbeszélésen” vett részt, majd gyorsan több tiszteletet kért a magyaroknak. Hende Csaba nem lát problémákat a magyar jogállamisággal sem.
Brutális videó terjed az orosz-ukrán háborúból, amelyen egy állítólagos ukrán hadifoglyot orosz katonák gépfegyverrel agyonlőnek. Az ukrán külügyminiszter az eset kivizsgálására hívta fel a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
António Guterres szerint az eddig elért fejlődés is a szemünk láttára foszlik szét.
A Japán Űrügynökség, a JAXA kedden negyedszer próbálta meg útjára indítani a Daicsi-3 Földfigyelő műholdat szállító új H-3 űrrakétáját.