Weyer Balázs Kult

„Nálunk nincs szabadság, és többnyire nem is volt”

Törökországban bármikor bármi megtörténhet, lehet, hogy egyszer csak menekülnünk kell, lehet, hogy nem. Klubok és újságok zárnak be, írók, újságírók, zenészek kerülnek börtönbe. Most már a minimális demokrácia sincs meg – mondja a Crossing the Bridge című filmből ismert török Baba Zula alapítója. A most húszéves, szombaton a Budapest Folk Festen fellépő zenekar egyik alapítója, Murat Ertel a hagyomány és a modernitás viszonyáról, a török politikai helyzetről és az vándorénekesek, az ashikok hagyományáról beszél az interjúban.

hvg.hu Kult

Egy egész különleges koncert a MüPában

A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti. Október 25-én a Müpában lép színpadra.

hvg.hu Kult

A menekültekkel foglalkozik a WOMEX is

Október 21-25. között Budapest lesz a házigazdája a világ legjelentősebb világzenei eseményének, a WOMEX-nek, amelynek legfontosabb díját az iráni Ramin Sadighi kapja.

MTI / hvg.hu Kult

Újabb magyar zenei világsiker

A Söndörgő Együttes július végén megjelent, Tamburocket – Hungarian fireworks című új albuma a megjelenés után négy nappal a negyedik helyen áll a szakma egyik legfontosabb rangsorában, a World Music Charst Europe (WMCE) listáján.

Sik-Simon Rita Gazdaság

Mesés gazdagságok a jövőben nem lesznek a zenéből

Elmúlt a gigasztárok kora, de a gigapénzeké is, a (világ)zenei piac forgalma sokkal egyenletesebben oszlik meg, mint mondjuk a U2 fénykorában. Jelentősen átalakította a piacot a digitális forradalom is, a lemezbevételek drasztikusan csökkentek, a digitális bevételek viszont nekilódultak. A magyar világzenei szcéna ígértes, de az igazi nemzetközi sikerekhez masszívabb menedzsment és intézményi háttér kellene. A jövő évi budapesti WOMEX zenei expó mindenesetre páratlan kiugrási lehetőség. Interjú Weyer Balázzsal, a 2015-es budapesti WOMEX egyik rendezőjével és zsűritagjával.

MTI Kult

Nemzetközi zenei vásárt rendeznek jövőre Budapesten

Magyarország rendezheti meg 2015-ben a World Music Expo (Womex) világzenei vásárt. A rendezvény németországi szervezőirodájának döntéséről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán tájékoztatta az MTI-t.

hvg.hu Kult

Magyar világsiker a WMCE-n

Lajkó Félix ötödik helyen végzett a World Music Chart Europe (WMCE) 2013-as világzenei toplistáján.

Sághy Erna Kult

"Félmeztelen volt, szaxofonozott, zenéltünk" - interjú Lajkó Félix-szel

Lajkó Félix nem akart iskolába járni, zenész akart lenni. Mező című legújabb albuma második hónapja vezeti a világzenei toplistát a World Music Charts Europe 50 zenei szakemberének szavazata alapján. Bár a világ minden pontján zajos sikert arat egyéni hangvételű, improvizációra épülő zenéjével, még mindig kétségekkel él. Az utóbbi időben próbál megbarátkozni a sztársággal.

Hamarosan érkezhet a világ első 64 MP-es okostelefonja, de nem attól, akitől a leginkább várják

Hamarosan érkezhet a világ első 64 MP-es okostelefonja, de nem attól, akitől a leginkább várják

Bevásárlókocsival dobálózott a veszprémi belvárosban

Bevásárlókocsival dobálózott a veszprémi belvárosban

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Helikopterrel mentenek csapdába esett lazacokat Kanadában

Helikopterrel mentenek csapdába esett lazacokat Kanadában

A kormány szerint nem okoz gondot a veszprémi labor bezárása

A kormány szerint nem okoz gondot a veszprémi labor bezárása

Kellemetlen meglepetés érheti a Prémium Magyar Állampapírnál

Kellemetlen meglepetés érheti a Prémium Magyar Állampapírnál

40 milliárd forint értékű áruval buktak meg a balfék drogkereskedők Sydney-ben

40 milliárd forint értékű áruval buktak meg a balfék drogkereskedők Sydney-ben

Fotók Attenborough-tól Schwarzeneggerig: mennyire pontosan öregít a FaceApp?

Fotók Attenborough-tól Schwarzeneggerig: mennyire pontosan öregít a FaceApp?

Egy falu nem adhat pénzt a lakóinak a rászorultság vizsgálata nélkül

Egy falu nem adhat pénzt a lakóinak a rászorultság vizsgálata nélkül

Ankara: Rosszul idézték Erdogant Kínában, és nem hajlandóak korrigálni a szavait

Ankara: Rosszul idézték Erdogant Kínában, és nem hajlandóak korrigálni a szavait

Bicikliutat építenek Ópusztaszernél, 6 hektárnyi fát vágnak ki

Bicikliutat építenek Ópusztaszernél, 6 hektárnyi fát vágnak ki

A címlapról ajánljuk