#zsidó temető

MTI Itthon

Tinik dúlhatták fel a gyöngyösi zsidó temetőt

Három helybéli fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temetőben a közelmúltban történt rongálással. Az elkövetők tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét, és a temető kerítését is megrongálták.

MTI Itthon

Meggyalázták a gyöngyösi zsidó temetőt

Az elkövetők megrongálták a sírokat, meggyalázták az eltemetettek földi maradványait, és komoly anyagi károkat okoztak a temetőt körbevevő kerítésben is - mondta a helyi hitközség elnöke.

MTI Itthon

Több százmilliót ad a kormány a zsidó temetőkre

A kormány jövő évtől több százmillió forintot biztosít az elhagyott zsidó temetők rendbetételéhez – ezt azután jelentették be a kormány képviselői csütörtökön, hogy megnézték Velencén a felújított izraelita temetőt.

MTI Világ

Zsidó temetőben nyugszik a Gestapo egykori vezetője

Heinrich Müller, a Gestapo egykori vezetője és a zsidóság módszeres megsemmisítésének egyik legfőbb felelőse 1945 óta egy berlini zsidó temetőben nyugszik – írta egy történészprofesszorra hivatkozva a Bild című német lap.

MTI Itthon

Próbára bocsátották a kaposvári zsidó temető rongálóit

Börtönbüntetésre ítélte, de pártfogói felügyelet mellett próbára bocsátotta a kaposvári zsidó temető síremlékeit egy éve megrongáló két huszonéves helybeli férfit a Kaposvári Járásbíróság csütörtökön meghozott nem jogerős ítéletében.

MTI Világ

Ötszázéves zsidó sírkövekre bukkantak Bécsben

Ötszázévesek is lehetnek azok a sírkövek, amelyeket a földben eltemetve egy bécsi zsidó temetőben találtak - közölte a bécsi izraelita hitközség. A legújabb ásatásokon mintegy húsz síremlék került elő - írták a közleményben.

MTI Itthon

Elektronikus védelmet is kap a kaposvári zsidótemető

Állami pénzből még idén megerősítik a nyáron megrongált kaposvári zsidó temető védelmét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 3,5 millió forint támogatást ad, amelyből a mechanikus és elektronikus védelmet is megoldják.

MTI Bűnügy

Zsidó sírok rongálóit keresik Putnokon

Síremlékeket döntöttek le, rongáltak meg ismeretlenek Putnokon, a zsidó temetőben, a rendőrség 100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a tettesek kézre kerítéséért - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

MTI Itthon

EMMI: "nemcsak az elhunytak emlékét gyalázták meg" Kaposváron

Megdöbbentőnek és felháborítónak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága, hogy ismeretlenek vasárnapra virradóra ötvenhét sírt megrongáltak a kaposvári zsidó temetőben.

1 2
Elon Musk 15 milliárd dollárt bukott egyetlen nap alatt

Elon Musk 15 milliárd dollárt bukott egyetlen nap alatt

A nemzeti konzultáció hirdetésére használja a kormány a koronavírus elleni oltásregisztrációt

A nemzeti konzultáció hirdetésére használja a kormány a koronavírus elleni oltásregisztrációt

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

A magyar tinilányok fele kapott már kéretlenül képet valaki más intim testrészéről

A magyar tinilányok fele kapott már kéretlenül képet valaki más intim testrészéről

Az összeesküvés-elméletek hívői most azt terjesztik a TikTokon, hogy a texasi hó kamu

Az összeesküvés-elméletek hívői most azt terjesztik a TikTokon, hogy a texasi hó kamu

Az abortusztörvény miatt támadták a lengyel kormányt az EP-ben

Az abortusztörvény miatt támadták a lengyel kormányt az EP-ben

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

Túl szigorú a járvány miatti magyar határzár, kötelezettségszegési eljárást is indíthat miatta az EB

Túl szigorú a járvány miatti magyar határzár, kötelezettségszegési eljárást is indíthat miatta az EB

A címlapról ajánljuk