szerző:
hvg.hu

A Kecskeméten befogadott kis szurikátát a helyi vadaspark igazgatója neveli.

Három hónapja érkezett Budapestről Kecskemétre egy kis szurikáta, aki akkor egy hónapos volt, de csak most mutatták be – írja a Hírös.hu.

A kis állat különleges gondoskodást igényel, mert az anyja nem tudta gondozni a budapesti állatkertben, Kecskeméten pedig már régóta szerettek volna egy szurikátát, ezért befogadták.

©

A kis szurikáta Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaspark igazgatójának irodájában lakik, mert nem viselné el a hideget.

©

Nagyon kötődik a gondozókhoz, sokat játszik, és szereti az almát, répát, borsót, valamint a főtt csirkehúst.

©

Tavasszal az állatkertbe egy fiút is szeretnének hozni a lány szurikáta mellé, hogy együtt majd egy egész kolóniát alapítsanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

Ha saját lakásból nézné a tűzijátékot, százmilliós kiadása lesz

Ha saját lakásból nézné a tűzijátékot, százmilliós kiadása lesz

130 ezer katona részvételével tartanak hadgyakorlatot Oroszország és szövetségesei

130 ezer katona részvételével tartanak hadgyakorlatot Oroszország és szövetségesei

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat