szerző:
hvg.hu

Előkerült egy 2002-es videó, amelyen az akkor 72 éves asztronauta nem állta tovább az álriporter vádaskodását, és rövidre zárta a vitát.

Buzz Aldrin legutóbb azzal került a hírekbe, hogy látványosan végiggrimaszolta Donald Trump sajtótájékoztatóját. Emiatt valaki előbányászott egy 15 évvel ezelőtti videót, amelyen az látható, ahogy az egykori űrhajós, aki Neil Amstronggal együtt 1969-ben a Hold felszínére lépett, egyszerűen leüt egy konteóhívőt.

Az eset egy Los Angeles-i hotelben történt, a holdraszállást nyíltan kamunak tartó Bart Sibrel magát riporternek álcázva odaállt Buzz Aldrin elé, és vádaskodva kijelentette neki, hogy úgy beszél az expedíciójáról, hogy az meg sem történt. Aldrin erre először elüldözte volna Sibrelt, ám ő nem tágított, mitöbb hazugnak és gyávának titulálta az űrhajóst. Ezt már Aldrin sem bírta cérnával, és konkrétan behúzott egy jókorát Sibrelnek.

Aldrin végül megúszta az esetet, és nem emeltek vádat ellene.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha még menne a Balatonra, legyen óvatos az M7-esen

Ha még menne a Balatonra, legyen óvatos az M7-esen

Butázós nyilatkozata miatt beidézte az MLSZ a budaörsi fociedzőt

Butázós nyilatkozata miatt beidézte az MLSZ a budaörsi fociedzőt

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban

Magyar alelnöke lesz az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak

Magyar alelnöke lesz az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak

iPhone-osok, figyelem: tölthető a sok újdonságot hozó iOS 13

iPhone-osok, figyelem: tölthető a sok újdonságot hozó iOS 13

Jó poénnak tűnik a fotónkat ellenőrző algoritmus, csak ne lenne rasszista

Jó poénnak tűnik a fotónkat ellenőrző algoritmus, csak ne lenne rasszista