szerző:
hvg.hu

Egy szemtanú beszámolója szerint az idős férfi a csúszás után még magánál volt, és csak később vesztette el emlékezetét, mikor az utána következő férfi ráesett a medencében. Ezt mások is megerősítették, akik ott voltak. Az Aquaworld Resort Budapest viszont mást mond.

Mint korábban megírtuk, csúszdázás közben kapott infarktust egy férfi egy budapesti aquaparkban szerda délután. Az Országos Mentőszolgálat megerősítette az értesülést, közölte, hogy a mentők egy IV. kerületi fürdőben egy idős férfi laikusok által megkezdett újraélesztését folytatták, sajnos a beteg azonban a szakszerű beavatkozás ellenére életét vesztette.

Az élményfürdő közleménye szerint a 74 éves férfi az óriáscsúszdák érkező medencéjébe már eszméletlenül érkezett. Bár az újraélesztést azonnal megkezdték és a kiérkező mentősök is folytatták, a vendég életét már nem sikerült megmenteni. A helyszíni orvosszakértői vizsgálatok szerint a férfi szívinfarktust kapott.

Tegnap délután azonban a Facebookon tett közzé bejegyzést egy olyan szemtanú, aki állítása szerint testközelből asszisztálta végig az esetet. Mint írja, "nem igaz, hogy a férfi eszméletlenül érkezett a medencébe, csak épp senki nem vette észre, hogy nehezére esik a part felé venni az irányt, vélhetőleg rosszul van. Próbált kijönni, de a csúszdán a sorban őt követő ferfi, teste teljes felületével, robbanásszerű erővel az arcára érkezett. 

A szemtanú arról is beszámolt, hogy "jól látható volt, hogy a férfi az ütés következtében vesztette el eszméletét, nem az infarktus miatt". A bejegyzés szerint hiába próbált segítséget kérni az életmentőktől: bár egyikük kiemelte a testet a vízből, egy másik csak egy diákmunkás kollégát hívott oda, aki "nevetgélt, hogy végre történik valami izgalmas", de tapasztalt "főnök vagy orvos" nem volt jelen a mentésnél. A defibrillátor - a szemtanú szerint - csak 15 perc múlva került elő, ebben pedig nem volt működő akkumulátor. A mentő harminc perc elteltével érkezett, az idős férfi addigra meghalt.

A bejegyzés más szemtanúkhoz is eljutott, ők kommentben erősítették meg Bartóki Liliána szavait: egyikük azt írta, "az úr nem volt eszméletlen, a lábán állt. Sőt, mikor kihúzták a vízből, mellette álltam és abban a pár másodpercben még egy minimálisan mozgott a keze, a szájára mutogatott."

Az alábbiakban az Aquaworld Resort Budapest nyilatkozatát olvashatják:

Nyilatkozat

A 2017. július 26-i halálesettel kapcsolatban lefolytatott belső vizsgálatok alapján a Vamed Vitality World, mint az Aquaworld Resort Budapest üzemeltetője az alábbi nyilatkozatot tesszük:

2017. július 26-án, 13:57 órakor az Aquaworld élményfürdőben, egy 74 éves férfi fürdővendégünk az óriáscsúszdák érkező medencéjébe, eszméletlen állapotban érkezett, azonnali mentést igényelt. Az újraélesztést azonnal megkezdtük, míg a mentők a helyszínre érkeztek és folytatták a beavatkozást.  A vendég életét sajnos nem sikerült megmenteni, így a helyszínen életét vesztette. A helyszíni orvosszakértői vizsgálatok alapján a vendég szívinfarktust kapott. A lezajlott vizsgálatok szerint emberi mulasztás és technikai hiba nem történt.

Belső vizsgálat eredményei:

1. N.József (74) az élménypark egyik csúszdáján csúszott le. A feltehetően már eszméletét veszített férfi a víz alatt átsodródott a közvetlenül mellette lévő kamikaze csúszda érkező medence részébe, ahol összeütközött az abból lecsúszó fürdővendéggel.  
2. Ezek a csúszdák ugyan egymás mellett vannak, de külön indítóval rendelkeznek.
3. A csúszdák üzemeltetésére TÜV engedéllyel rendelkezünk, technikai hiba nem történt.
4. A medencét felügyelő, szakképzett úszómester azonnal a bajba jutott vendég segítségére sietett. Miután az idősebb férfit kihúzták a medencéből, azonnal megkezdődött a szakszerű újraélesztés.  
5. Az élményfürdő valóban rendelkezik defibrillátor készülékkel - amely működőképes – és annak akkumulátorát a vonatkozó szabályozásnak megfelelően valóban külön tároljuk.  Mivel vizes térben a defibrillátor használata életveszélyes, ezért azonnali kézi újraélesztést kellett végezni, melyet a 10 percen belül helyszínre érkező mentősök folytattak.

13.57-kor történt az eset
14.00-kor hívták a mentőt kollegáink
14.10-kor érkeztek meg a mentősök -addig folyamatosan zajlott az újraélesztés
az újraélesztéssel több mint 40 percig próbálkoztak

6. Az ügyeletes elsősegélyes szakkolléga is azonnal a helyszínre sietett. Az újraélesztésben az úszómester, az elsősegélyes szakkolléga és két vendég - egyik orvos - is segített a mentők megérkezéséig.
7. A szakszemélyzet a mentősökkel együtt összefogva intézte a mentést.
8. A helyszíni orvosszakértői és rendőrségi vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy szívinfarktus okozta a halált.
9. A rendőrségi helyszíni szemle is a fentieket igazolta.
10.  Úszómestereink, valamint az érintett munkaterületen dolgozó diákmunkásaink megfelelő szakképzéssel rendelkeznek. A képzés magában foglalja az úszómesteri oktatást, elsősegélynyújtást, vízből mentést és az újraélesztést is.

Az élményfürdő a helyszínelést követően ismét a megszokott üzemrendben működik.
Az elhunyt vendég hozzátartozóinak és családjának ezúton is és újból mély együttérzésünket fejezzük ki.

Budapest, 2017.július 28. 

 Az esettel az RTL Klub Híradója is foglalkozott:

 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Karácsony és Horváth első előválasztási vitája: A Fidesz meg fog bukni

Karácsony és Horváth első előválasztási vitája: A Fidesz meg fog bukni

Két nappal autóbalesete után már biztonsági öv nélkül vezetett az angol királynő férje

Két nappal autóbalesete után már biztonsági öv nélkül vezetett az angol királynő férje

Hat hónap kényszerszünet után győzelemmel tért vissza a magyar atlétika csillaga

Hat hónap kényszerszünet után győzelemmel tért vissza a magyar atlétika csillaga

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában

RTL Klub: A Veronában tragédiát szenvedett busz sofőrje máig nem kért bocsánatot

RTL Klub: A Veronában tragédiát szenvedett busz sofőrje máig nem kért bocsánatot

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés