szerző:
hvg.hu

Mind a négy, ma is élő egykori first lady – azaz Rosalynn Carter, Hillary Clinton, Laura Bush és Michelle Obama – felemelte szavát az ellen a gyakorlat ellen, hogy az illegális bevándorlók gyerekeit elválasztják szüleiktől az amerikai-mexikói határon.

Hillary Clinton New Yorkban hétfőn egy női gyűlésen jelentette ki, hogy a családok szétválasztása "a saját értékeink meggyalázása", és ő már a 2016-os választási kampány során megmondta, hogy Donald Trump migrációs politikája ide fog vezetni – számol be az NBC News. Az újságíróknak is üzent, mert szerinte ideje lenne leleplezniük a Fehér Ház hazugságát, miszerint a migránsgyerekek szüleiktől való elválasztásáért a demokraták vonhatók valójában felelősségre.

Trump elnök ugyanis a demokraták által hozott törvényekre hivatkozva nem szünteti meg a határon zajló gyakorlatot, szombaton egy Twitter-bejegyzésében is azt írta, hogy "a demokraták megoldhatják a családok határon történő erőszakos szétszakítását, ha együttműködnek egy új, változást hozó törvény kidolgozásában". Mivel Trump igazságügyi minisztere, Jeff Sessions elrendelte, hogy minden elfogott illegális határátlépő ellen büntetőeljárást kell indítani, a gyerekeiket ezért, szüleik letartóztatása miatt kell elkülöníteni.

Clinton kritizálta azt is, hogy a migránsgyerekekkel való, egyébként közfelháborodást keltő bánásmódot a Trump-adminisztráció a Bibliával, a kereszténységgel is alá merte támasztani. A metodista Hillary Clinton azt mondta: "ezek a gyakorlatok nem a vallásban gyökereznek. Amit a vallás nevében művelnek, az teljesen ellentétes azzal, amit én tanultam".

Mindeközben Laura Bush – aki gyakorlatilag sohasem nyilatkozott politikai ügyekben – a Washington Postnak írt véleménycikkében szólalt fel a gyerekek elválasztása ellen, tavasszal hat hét alatt 1995 kiskorút szakítottak el az illegálisan bevándorló szülőktől. Bush így fogalmazott:

Határ menti államban élek. Szükségesnek látom a nemzetközi határaink érvényesítését és védelmét, de ez a zéró tolerancia kegyetlen. Erkölcstelen. Megszakad tőle a szívem.

A 90 éves Rosalynn Carter Twitteren adott ki közleményt. Az egész országra nézve szégyenletesnek nevezte a határ menti eljárást. Emlékeztetett, hogy mikor first lady volt, találkozott a Thaiföldre emigrált kambodzsaiakkal, és első kézből láthatta azt a traumát, amit a szétválasztott menekült családok átéltek.

Michelle Obama megosztotta Twitteren Laura Bush általunk is kiemelt idézetét, azzal kommentelve, hogy "néha az igazság meghaladja" a pártpolitikát.

Korábban megírtuk, hogy a jelenlegi first lady, Melania Trump szóvivője, Stephanie Grisham vasárnap este egy nyilatkozatot tett közzé az üggyel kapcsolatban. Ebből az derült ki, hogy Melania Trump is fontosnak tartja, hogy hangsúlyozza: nem ért egyet a gyerekek elválasztásával, de ahhoz, hogy ez az eljárás megszűnjön, szerinte is a demokraták együttműködésére van szükség.

"Mrs. Trump gyűlöli azt látni, hogy gyermekeket szakítanak el a családjaiktól, és reméli, hogy a két oldal (a politikai palettán) végre összefog egy sikeres bevándorlási reform érdekében."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Gyurcsány levelet írt Kövérnek az újságírók parlamenti korlátozása miatt

Gyurcsány levelet írt Kövérnek az újságírók parlamenti korlátozása miatt

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata