szerző:
MTI

Az Amazonas még mindig tartogat meglepetéseket.

Tizenkét új állatfajt, békákat, gyíkokat és baglyokat fedeztek fel az Amazonas-vidéken. Ezeket a fajokat eddig még nem katalogizálták. Két expedíció alatt mintegy 200 állat- és növényfaj több mint 1700 példányát vizsgálták meg.

Az expedíció egyik célja az volt, hogy többet tudjanak meg a Loxopholis nevű gyíkfaj szaporodásáról. Ezek a hüllők közösülés nélkül szaporodnak. Néhány alfajuk kizárólag nőstényekből áll.

Az Amazonas brazíliai vidéke több mint ötmillió négyzetkilométeren terül el és több ezer állat- és növényfaj otthonául szolgál. Ezen a területen mind újabb és újabb fajokat fedeznek fel – a Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint minden második nap egyet.

A begyűjtött fajok segítségével a szakértők a dél-amerikai fauna evolúciós fejlődésének mintázatát fogják elemezni. Miguel Trefaut Rodrigues, a Sao Pauló-i Egyetem kutatója azt mondta: "A különböző állatcsoportokat genetikai, morfológiai és fiziológiai elemzésnek vetjük alá. Ezek közül a tanulmányok közül néhány annak felmérésben segít,

mekkorára növeli a kihalás kockázatát ezen fajok esetében, ha a következő években nő a hőmérséklet.

A szakértő szerint feladatuk volt az is, hogy megvizsgálják, milyen hatással van a Branco folyó vize a fajok sokszínűségére és mennyiségére. A Branco az Amazonas-vidék egyik folyója, a Negro egyik fő mellékfolyója, amely Brazília legészakibb államán, Roraimán folyik keresztül.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar megoldás: szabad helyet keres magának, majd centire pontosan be is áll oda az autó

Magyar megoldás: szabad helyet keres magának, majd centire pontosan be is áll oda az autó

Leállították a Julian Assange elleni nyomozást Svédországban

Leállították a Julian Assange elleni nyomozást Svédországban

Kiütéses belga, holland és német siker

Kiütéses belga, holland és német siker

Ma is borongós őszi napunk lesz

Ma is borongós őszi napunk lesz

Lézerrel vakította el a pilótát, vádat emeltek ellene

Lézerrel vakította el a pilótát, vádat emeltek ellene

Feladták a leckét a szakácsversenyen: három fogás 350 forintból

Feladták a leckét a szakácsversenyen: három fogás 350 forintból