szerző:
hvg.hu

A 80 éves színművész és családja házuk felújítására vettek fel korábban hitelt, de nem tudják már törleszteni. A Blikk szerint többször figyelmeztette már őket a bank, hogy kilakoltatás jön, ha nem fizetnek.

Utcára kerülhet Szilágyi István és családja, mert több mint 25 millió forinttal tartoznak a banknak, ahol házuk felújításához vettek fel korábban hitelt – írja a pénteki Blikk.

A színművészt egyebek mellett a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági filmsorozat Lópici Gáspárjaként ismeri az ország vagy éppen az Indul a bakterház című film piócás embereként.

Budapesti, száz négyzetméteres házuk nagyon rossz állapotban van, viszont a környék gyorsan fejlődik, így az ingatlanokat egyre jobb áron adják el, és a család abban bízik, hogy az ő házuk is többet ér majd ezzel.

Szilágyi István a Blikknek azt mondta: nyaralójukat az unokájuknak adták, Győrbe, a színészszállásra pedig már nem mehetnek vissza. Ha a házat elárverezik, utcára kerülnek, mert megtakarításuk sincs.

Múlt héten derült ki, hogy a színművész fiának ítéletét nem súlyosította a bíróság, felfüggesztett büntetést kapott, így nem kellett börtönbe mennie. A férfit apja bántalmazása miatt állították bíróság elé. Most közmunkásként dolgozik, de abból nincs sok jövedelme, ráadásul a tárgyalás költségeit is neki kell megtérítenie.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
3D-nyomtatott fegyverei lehettek a szerbiai magyar bérgyilkosnak

3D-nyomtatott fegyverei lehettek a szerbiai magyar bérgyilkosnak

Koszovóba tartott ez a majdnem vadonatúj, de lopott 5-ös BMW

Koszovóba tartott ez a majdnem vadonatúj, de lopott 5-ös BMW

„Bábu vagy, János!” – Tüntető diákok fogadták Ádert Pécsen, aki megtekintett egy fát

„Bábu vagy, János!” – Tüntető diákok fogadták Ádert Pécsen, aki megtekintett egy fát

Mészáros Lőrinc gyerekei terveznek új iskolát Felcsútnak, állami pénzből

Mészáros Lőrinc gyerekei terveznek új iskolát Felcsútnak, állami pénzből

Megkegyelmezett az olasz felsőház Salvininek

Megkegyelmezett az olasz felsőház Salvininek

A rendszerváltás egyik vívmányát söpörheti le a kormány

A rendszerváltás egyik vívmányát söpörheti le a kormány