szerző:
hvg.hu

Azzal vádolják őket, hogy egy betiltott náci szervezet tagjai.

Nem elég, hogy azzal gyanúsítanak egy brit párt, hogy egy betiltott neonáci terrorista csoport tagjai, de még azért is bíróság elé kellett állniuk, mert Adolf Hitler után nevezték el a gyereküket. A 22 éves Adam Thomas és a 38 éves Claudia Patatas a vádak szerint a National Action nevű betiltott szervezet tagja.

A vád bemutatott egy olyan fotót is, amelyen a szülők otthonában jelen volt egy elítélt náci, aki egy swastikás zászlót lobogtatva náci karlendítéssel állt a gyerek előtt.

Az ügyész szerint az ügy középpontjában a fanatikusok sejtjei által terjesztett, rasszista ideológián nyugvó terror áll, ahogy fogalmazott: a fehér dzsihád. A szülők mellett megvádoltak egy 27 éves férfit, Daniel Bogunovicot is, akinél machetéket és bombagyártáshoz szükséges utasításokat találtak.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Eminens a törésteszten: szuperbiztonságos a Győrben gyártott új Audi Q3 - videó

Eminens a törésteszten: szuperbiztonságos a Győrben gyártott új Audi Q3 - videó

Ismét hatalomra kerülhet a korrupció miatt leváltott Srí Lanka-i kormányfő

Ismét hatalomra kerülhet a korrupció miatt leváltott Srí Lanka-i kormányfő

Negyven éve még éhezett az ország, most kijött a saját okostelefonjával, mindjárt néggyel

Negyven éve még éhezett az ország, most kijött a saját okostelefonjával, mindjárt néggyel

Weinstein azzal dicsekedett, hogy lefeküdt Jennifer Lawrence-szel

Weinstein azzal dicsekedett, hogy lefeküdt Jennifer Lawrence-szel

Túlórázik és migránsozik a mémgyár

Túlórázik és migránsozik a mémgyár

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó