szerző:
hvg.hu

Nagykikindán és környékén figyelhető meg a világ egyik legnagyobb erdei fülesbagoly-populációja. Ezért szerettek volna a városba a helyiek egy baglyot ábrázoló szobrot emelni, ám az elkészült műalkotás – sajátos formája miatt – nevetség tárgya lett.

Egy 2,4 méteres terrakottaszobor magasodik az egyik nagykikindai körforgalomban. A vajdasági, ezen belül az észak-bánsági körzetben lévő település a BBC szerint híres madárlescentrum, mert jelentős számú erdei fülesbagoly fészkel a környéken. A városnak ezt a természeti értékét szerették volna hangsúlyozni, amikor a bagolyszobrot felavatták, de sajnos az alkotás nem sikerült túl jól, mert az sokakat inkább emlékeztet egy falloszra, mint egy madárra.

Az avatás után azonnal megjelentek a kritikus hangok, hogy obszcén lett a szobor, a város hivatalos Facebook-oldalán közzétett poszt alatt is többen gúnyolódtak a bizonyos szögből valóban egy férfi nemiszervre emlékeztető alkotáson.

"Ez nagyszerű. Csak nem tudom kitalálni, hogy mire is emlékeztet engem", "most mindenki ki fog minket nevetni", "szeretem a baglyokat, szeretem a várost, de ez a szobor merő tévedés" – szólnak a kritikák.


Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet

Helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

Kövér üzent a fiatal tüntetőknek: Nőjenek fel

Kövér üzent a fiatal tüntetőknek: Nőjenek fel

A pénz sosem lehet kizárólagos motiváció

A pénz sosem lehet kizárólagos motiváció

Trump azt nevezi ki kabinetfőnöknek, aki szörnyű embernek nevezte őt

Trump azt nevezi ki kabinetfőnöknek, aki szörnyű embernek nevezte őt

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"