szerző:
hvg.hu

A gyerekek feldúltak, a szülők dühöngenek.

Karácsony 2018
Belevágtunk ismét, karácsonyra készülünk. Nem is nagyon tehetünk mást, hiszen közeledik, érkezik, mi pedig várjuk. Még akkor is, ha tudjuk, mennyit rohangálunk majd előtte, hányszor szeretnénk túl lenni rajta. De közben szeretjük, és ez a lényeg. A magunk részéről úgy döntöttünk, elkísérjük olvasóinkat vásárolni, ott leszünk, ha főz, ajándékot csomagol, beleszólunk, tippeket adunk. Fogadjanak el útitársnak!
A cikksorozat támogatója a Samsung

Ha nem lehettek ott, legyetek együtt! A Galaxy összeköt. Ismerd meg ünnepi okostelefon, táblagép és viselhető kiegészítő kínálatunkat!

hirdetés
Friss cikkek a témában

Feldúltan távoztak a gyerekek az Egyesült Királyságban arról a gyűlésről, amin egy anglikán szeretetszolgálat munkatársa elmondta nekik, hogy a Mikulás nem létezik.

A gyerekekkel foglalkozó Emily Taylor egy általános iskolában tartott beszédet a Mikulásról, és miután elárulta a nagy titkot, két kislányt kért meg, hogy az osztálytásaik előtt

egy kalapáccsal verjék szét a csokimikulásokat és a csokiszarvasokat.

Az iskola vezetősége bocsánatot kért a “helytelen” gyűlés miatt és biztosította a szülőket, hogy az érintett szeretetszolgálatot többet nem hívják meg az iskolába.

(Mirror)

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szorongatják a dunaújvárosi távfűtő céget, több tízezer lakó ellátása a tét

Szorongatják a dunaújvárosi távfűtő céget, több tízezer lakó ellátása a tét

Népszava: Bércsökkentéssel sújthatja a kormány az eladósodott kórházak vezetőit

Népszava: Bércsökkentéssel sújthatja a kormány az eladósodott kórházak vezetőit

Tizenöt millió dolláros óvadékot ajánlottak a Huawei pénzügyi igazgatójának ügyvédei

Tizenöt millió dolláros óvadékot ajánlottak a Huawei pénzügyi igazgatójának ügyvédei

Az orosz trollok a francia tüntetések körül is kavarnak

Az orosz trollok a francia tüntetések körül is kavarnak

„Nem kapok levegőt!” – újabb részletek derültek ki Hasogdzsi meggyilkolásáról

„Nem kapok levegőt!” – újabb részletek derültek ki Hasogdzsi meggyilkolásáról

Évente mintegy 1,35 millióan halnak meg közúti balesetekben

Évente mintegy 1,35 millióan halnak meg közúti balesetekben