szerző:
hvg.hu

Rodrigo Duterte nehezen viseli a nőket.

A Fülöp-szigeteki elnök a rendőrség és a hadsereg női tagjai előtt tartott beszédet, és finoman szólva sem fogta vissza magát. Rodrigo Duterte úgy gondolta, hogy ez lesz a megfelelő közönség, amelynek tagjain számonkérheti, miért kritizálják őt a nők. A jelzőkkel sem spórolt: őrült nőknek és ribancoknak nevezte őket, amiért megfosztják őt a szólás szabadságától. „Minden mondatomat, minden szavamat kritizálják” – panaszkodott.

Hogy aztán később kijelentse: „Én szeretem a nőket. Ezért van két feleségem. Azt jelenti, hogy kedvelem a nőket.”

A híradások szerint Duterte beszédére néhány erőtlen nevetés mellett csend volt a reakció.

Dutertének nem ez az első nőgyűlölő megnyilvánulása: volt, hogy a katonákat arra biztatta, célozzanak a női kommunista lázadók vaginájára, máskor pedig azzal viccelődött, mennyire kár, hogy nem tudta megerőszakolni az ausztrál misszionáriust, aki egy 1989-es börtönlázadásban halt meg. Tavaly júniusban pedig minden előzmény nélkül magához rángatott a színpadra egy női támogatót, és szájon csókolta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

Ungváry Rudolf szerint Orbán is a régi fasiszták klónja

Ungváry Rudolf szerint Orbán is a régi fasiszták klónja

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

Nyúltetem miatt kellett lezárni a ferihegyi kifutópályát

Nyúltetem miatt kellett lezárni a ferihegyi kifutópályát

Rekord szinten bekecsketejeztek Kecskeméten

Rekord szinten bekecsketejeztek Kecskeméten

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait