szerző:
hvg.hu

Járt már Szíriában és Irakban is.

Nem mindennapi tétel díszeleg a brit énekesnő, Joss Stone bakancslistáján: elhatározta, hogy a világ minden országában énekelni akar. A különleges világkörüli turné keretében legutóbb Phenjanban, Észak-Korea fővárosában lépett fel egy bárban, aztán persze körülnézett a városban és találkozott az Egyesült Királyság nagykövetével, Colin Crooksszal is.

Ez alkalomra egy koreai dalt is megtanult, ami az egységes Koreáról szól, számolt be az Instagramján. És valóban, az Arirang című koreai népdalt az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára is felvette. Itt meghallgathatja, valamivel tradicionálisabb előadásban:

Stone az elszigetelt országba Simon Cockerell segítségével jutott be, aki turistautakat szervez Észak-Koreába.

Még szerencse, hogy Ms. Stone brit, és nem amerikai állampolgár, utóbbiaknak ugyanis megtiltotta az Egyesült Államok, hogy Észak-Koreába utazzanak - tekintettel az ott-tartózkodásuk komoly kockázataira.

Márciusban Stone már járt Szíriában is, mielőtt Irakba utazott volna.

(BBC)

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

Lehet, hogy lesz a Skoda Scalából RS-változat, de az hibrid lesz

Lehet, hogy lesz a Skoda Scalából RS-változat, de az hibrid lesz

Segít az időskori elbutulás ellen a gombaevés

Segít az időskori elbutulás ellen a gombaevés

Kiderült, mennyivel kell felszorozni a kereseteket az idei nyugdíjszámításhoz

Kiderült, mennyivel kell felszorozni a kereseteket az idei nyugdíjszámításhoz

Zöldre festették a folyót Chicagóban Szent Patrik napján - videó

Zöldre festették a folyót Chicagóban Szent Patrik napján - videó

Sztrájk készül a BKV-nál

Sztrájk készül a BKV-nál