szerző:
Vándor Éva

Cenzúra nélkül még szerethetőbb az F1, a legjobb sztorik pedig nem mindig világbajnoki címekről szólnak. A Netflix új, tízrészes sorozatából ezt a két következtetést biztosan le lehet vonni. A hétvégén induló Forma–1-es szezon sokat profitálhat abból, hogy a csapatok rájöttek, mekkora erő van az embereik történetében.

Egy olyan sportágban, ahol gondosan kisípolják a káromkodásokat, és körültekintően leszabályozzák még a legszínesebb egyéniségeket is, már-már forradalomnak számít, ha ezeket az érzelmi kitöréseket a maguk nyersességében és spontaneitásában kapjuk meg. Márpedig a Netflix kissé túldramatizált című Drive to Survive (magyarul kb. Hajsza a túlélésért) című Forma–1-es dokumentumfilm-sorozata nem spórol a bazmegekkel, és milyen jól teszi. A sportban feszültség van, az autósportban ez kiszámíthatatlansággal egészül ki, a káromkodás pedig egy ilyen közegben a feldolgozás és a boldogulás komoly és hasznos eszköze. Mivel a Netflix stábját beengedték azokra a helyekre is, ahol szabadon és önfeledten röpködnek a fuck-ok, végre nem egy steril, decensre vágott képet kapunk a Forma–1-ról, hanem valamit, ami életszagú, és ettől vonzó.

Az életszagú Haas-főnök, Günther Steiner
©

Nem állítjuk persze, hogy az első részben nem bizonytalanított el minket, hogy a streamingszolgáltatónak az F1-es menedzsment jóváhagyásával készült új projektje épp Kevin Magnussennel próbálja eladni magát és a Forma–1-et, mert bár a Haas dán pilótája ügyes, tehetséges, és sokszor a pályán is észre véteti magát (nem is szólva arról, hogy a mocskos szavak sem állnak távol tőle), de reklámarcnak azért nem szavaznánk meg. Aztán nagyon gyorsan kiderül, hogy jelen pillanatban jobb reklám, mint ez a sorozat, nem is kell a népszerűséggel finoman szólva is küszködő Forma–1-nek. Még akkor is, ha az igazi reklámarcok, vagy legalábbis azok, akiket eddig annak hittünk – mint Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel – nem is igazán jutnak szóhoz benne. Egy világbajnoknak nem kell mindig főszereplőnek lennie – vonhatjuk le a következtetést. (Egy kicsivel több Kimi Räikkönen azért jó lenne.)

Van olyan történet, amelyben Kevin Magnussen a főhős
©

Storytelling hangeffektekkel

A film készítői ugyanis megtalálták azt, amihez tényleg bárki kapcsolódni tud, és amiből ebben a sportágban van épp elég: a történeteket. És ezeknek a történeteknek sokkal szélesebb lehet a célközönsége, mint a statisztikáknak, a műszaki adatoknak vagy akár a pletykáknak, amelyekre év közben a hírek és a közvetítések alapoznak.  

A történetek mellett a filmesek másik eszköze a nézők lenyűgözésére az ütközések, csattanások, borulások szuperlassú bemutatása. Vagyis még mindig él az elképzelés, hogy az F1-et a balesetek teszik népszerűvé, és ezért olyan hatásos a Nico Hülkenberg szájából elhangzó mondat, amelyet a trailerből sem tudtak kihagyni, és amely elég érzékletesen foglalja össze az F1-es pilóták lélekrajzát:

Nem félek, amikor vezetek. Soha nem gondolok egy lehetséges ütközés következményeire. Nem félek attól, hogy meghalok.

©

És a nézőre van bízva, hogy ezek után magában helyre tegye aztán a képsorokat, amelyek Jules Bianchi 2015-ös halálos balesetét idézik fel Szuzukából.

A szélsőségek, az ellentmondások mindig is hozzátartoztak a Forma–1-hez, de a sorozat ennek egy nehezen hozzáférhető összetettségét villantja fel. Mert egyrészt a Red Bull-főnök Christian Horner arról beszél, hogy ezek a versenyzők mennyire különlegesek, hogy valamiféle vadászpilóta-mentalitásuk van, ami megkülönbözteti őket az egyszerű halandóktól (aki például Ayrton Senna istenítésén nőtt fel, az át is érzi ennek a megállapításnak a súlyát). A másik oldalról viszont azt látjuk, hogy mennyire emberiek, ha úgy tetszik hétköznapiak és esendők, akiknek, mint például Max Verstappennek, szempont az is, hogy az anyjuk mossa ki a szennyesüket, ha épp otthoni futamon vannak. (Verstappen esetében ez az otthon történetesen Monaco, egyben az F1 egyik legikonikusabb pályája).

És ugyanígy nagyon emberi Horner is, aki miközben igazi nagypályásként lép fel, amikor csapatfőnökként a csapat érdekeit szem előtt tartva próbálja rendezni a tarthatatlanná vált motorhelyzetet, de rögtön átváltozik egy magával nem bíró kisiskolássá, amikor be kell szólni a Renault-főnök Cyril Abiteboulnak.

Ami a szezon közbeni sajtótájékoztatókon egy-egy száraz mondat, az itt egy regényre való sztori. Mert egy sajtótájékoztatón Claire Williams soha sem fogja olyan őszintén megosztani a gondolatait, mint akkor, amikor az anyai és a csapatfőnöki szerepei közé beszorulva, a Williams dicső történelmének árnyékában arról értekezik, hogy talán nem is ő a megfelelő ember az apja által létrehozott csapat vezetésére. (Mellesleg Daniel Ricciardo édesanyja mellett ő az egyetlen nő, aki szót kap a sorozatban.)

A 2018-as szezon szerkesztett változatát kapjuk, de ahogy egymást követik az epizódok, egyre világosabb lesz, hogy tulajdonképpen egy valóságshow-t látunk: bekamerázott versenyeket, debriefeket, paddock-beli zsizsegést, amit aztán a szereplők a kamerába nézve magyaráznak és értékelnek, két szakújságíró – Will Buxton és Chris Medland – pedig a bennfentesek meggyőző hanglejtésével véleményez és eligazítja a nézőt a történésekben.

Marcus Ericsson magányossága
©

És még kiszavazás is van, legalábbis pont egy ilyen drámát kapunk a nagyon szimpatikus és nagyon tehetséges, ám 2019-re mégis F1-es ülés nélkül maradó Esteban Ocon történetén keresztül. Ocon kap egy teljes epizódot, hogy megszeressük, szurkoljunk neki, elérzékenyüljünk a történetén, hogy aztán kiderüljön, hiába tett meg mindent, ezen a terepen nemcsak a tehetség számít, hanem a pénz is, a helyére érkező Lance Strollnak pedig nagyon sok pénze van. És lehet, hogy év közben nem sok figyelmet szenteltünk Marcus Ericssonnak a Sauberben. De miután látjuk, ahogy egy balul sikerült futam után vigasztalásul ken magának egy szendvicset, aztán a képernyőn tárgyilagosan megjelenjen az információ, hogy nemcsak a futama, hanem az egész karrierje balul sült el, mert nem hosszabbítottak szerződést vele, rögtön érezzük: ebben a műfajban nem is olyan nehéz együtt érezni, szurkolóvá válni. Csak meg kell ismerni a történeteket. És nemcsak a legnagyobbak történetében van hajtóerő.

A Ferrarin és a Mercedesen túl is van élet, mégpedig szórakoztató

Az nagyon gyorsan kiderül, hogy a Drive to Survive a lehető legjobbat hozta ki a kényszerhelyzetből, hogy a film stábját sem a Mercedes, sem a Ferrari nem engedte forgatni és belefolyni a kulisszák mögötti életbe, a világbajnokságot tavaly végül megnyerő Lewis Hamilton lényegében egy mellékes háttérkép marad. Így aztán a sorozat hiába a 2018-as szezon dokumentarista krónikája, a készítők bevállalták azt, hogy szinte tudomást sem vesznek a világbajnoki párharcról, amiért egyébként a nézők nagy valószínűséggel leültek a képernyők elé vagy kimentek a pályákra, de amiről legkésőbb a harmadik epizódra már meg is megfeledkezünk.

©

És miért is tették volna, ha itt van nekik a csodálatosan kameraérzékeny Daniel Ricciardo, aki ezzel a szereplésével még közelebb került a mezőny legszerethetőbb versenyzője címéhez, vagy az őszinteségével szórakoztató Günther Steiner, aki a hitelességi versenyt nyeri toronymagasan, és kicsit el is lopja a show-t, miután kiderül, kevesen tudnak olyan átéléssel káromkodni, mint ő.

De megtudjuk azt is, hogy nincs nyomasztóbb, mint a McLaren főhadiszállásán egy debrief a silverstone-i időmérő után, ahol szinte látjuk, ahogy Fernando Alonso fejében érik a gondolat, hogy mennyire elege van már ebből a kínlódásból. Romain Grosjean pedig agóniával teli jeleneteken át bizonyítja, hogy az F1-es pilóták nemcsak a gázt nyomják, de lelkük is van, amellyel törődni kell.

Romain Grosjean és a lelke
©

Tulajdonképpen már ennek a sorozatnak a létezése sokat elárul arról, mennyit változott a sportág, szinte kizárt ugyanis, hogy Bernie Ecclestone irányítása alatt egy ilyen filmes projekt megvalósulhatott volna. Ehhez túl értékes volt számára a zárkózottság, az exkluzivitás.

Az F1 új tulajdonosai viszont minden jel szerint a nyitásban hisznek, a drámában, a show-ban – és még ha ez kicsit néha túl amerikainak tűnik (Daniel Ricciardo terápiás jellegű vízbe ugrásánál kicsit túlcsordul a storytelling például), vagy a hardore rajongóknak esetleg túl szájbarágós, legalább egy kapcsolatfelvétel a nézőkkel, tisztességes érvelés arra, hogy miért szenteljék az idejüket és a pénzüket egy F1-es futamnak.

Hogy miért nézzük? Daniel Ricciaróért!
©

A film készítőinek sikerült elkapniuk valamit a Forma–1 egyik legkomolyabb erősségéből. Abból, hogy talán egyetlen sportág sem képes ennyire brutálisan közvetíteni azt, milyen egyszer fent, és egyszer lent lenni. Minden szezon, minden hétvége, sokszor minden futam egy hullámvasút, és ezeknek az emberek egy ilyen gyilkos környezetben sokszor csak magukba kapaszkodhatnak. Hogy karakterépítő (vagy -romboló) a közeg, az biztos. Itt az ideje, hogy ezeket a karaktereket a maguk hús-vér valójában kapjuk meg. A Drive to Survive ezt a kaput nyitotta meg előttünk. És be is rántott.

Nagyjából fél órára optimalizált, felskiccelt pszichológiai vázlatot kapunk az F1-es figurákról, ami kevés ahhoz, hogy alaposan megismerjük őket, de épp elég, hogy érdeklődni kezdjünk irántuk és a sportág iránt. A Forma–1 kapott a Netflixtől egy több mint hatórás reklámfilmet, amely ráadásul teaserrel ér véget, így nehéz nem várni a folytatást.

Charles Leclerc kezében a folytatás
©

Még szerencse, hogy ezen a hétvégén indul a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, és mi érdeklődéssel figyelhetjük, hogy Günther Steinert mikor kell kifütyülni, Daniel Ricciardo az új autójával vissza tud-e vágni Max Verstappennek, a visszatérő Robert Kubica mennyit segít majd Claire Williams önbizalmán, és Charles Leclerc hogyan ápolja majd Jules Bianchi emlékét a Ferrarinál. Az, hogy mellesleg világbajnokot is avatnak majd a szezon végén, már csak egy kis extra. Hiszen itt van nekünk egy csomó történet, amelynek várjuk a folytatását.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Vándor Éva Élet+Stílus

Mi értelme van még egyáltalán Forma–1-et nézni?

A 2018-as szezonban meggyőző választ kell adnia a Forma–1-nek erre a kérdésre ahhoz, hogy megtartsa a rajongóit, és a jövőben is legendákat gyártson. Összegyűjtöttünk pár szubjektív érvet arra, hogy miért lesz érdemes idén F1-es futamokat nézni.

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Halálos baleset Csongrádnál

Halálos baleset Csongrádnál

4 évet kapott az autós, aki sms-ezett gyorshajtás közben és halálra gázolt egy motorost

4 évet kapott az autós, aki sms-ezett gyorshajtás közben és halálra gázolt egy motorost

Bartók élőben – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a hvg.hu-n

Bartók élőben – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a hvg.hu-n

Bűncselekmény lenne a szemetelés, de mi számít annak?

Bűncselekmény lenne a szemetelés, de mi számít annak?

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát