szerző:
hvg.hu

Ez vajon hogy történt?

A Maine Medical Center szülészeti osztályán dolgozó nővérek áprilistól jól odacsapnak a beosztásnak: kilencen is babát várnak ugyanis, ráadásul szinte mindannyian a következő hónapokban hozzák világra gyermekeiket.

A kórház egy fotót is készített az osztályon dolgozó nőkről, akik nagyon örülnek, hogy együtt tapasztalhatják meg a babavárást.

"Egyszer csak mindannyian elkezdtük bejelenti, hogy gyereket várunk, és minden alkalommal örömtelibb volt a bejelentés" – mondta Erin Grenier.

A nővérek a terhességük legelejétől kezdve támogatták egymást, és úgy tervezik, hogy minden egyes csecsemő születésénél jelen lesznek.

A kommentelők találgatják, hogyan történhetett az egybeesés, páran arra tippelnek, hogy lehetett valami a csapvízben. Az egyik nő azt írta, kíváncsi, lesz-e egyáltalán nővér az osztályon, amikor június végén náluk fog szülni – a kórház megnyugtatta, hogy ne aggódjon, már van tervük a helyettesítésre.

Tavaly is történt hasonló eset, akkor egyszerre született nyolc baba egy amerikai rendőrőrsön.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Miért mindig ugyanazt a márkát vásároljuk?

Miért mindig ugyanazt a márkát vásároljuk?

Kanadaiak vennék meg a  Paks közeli egykori katonai repülőteret

Kanadaiak vennék meg a Paks közeli egykori katonai repülőteret

Ön is a Facebookon locsolkodik? Ne aggódjon, nincs vele egyedül

Ön is a Facebookon locsolkodik? Ne aggódjon, nincs vele egyedül

Versenyt gratulálnak az új ukrán elnöknek a nyugati politikusok

Versenyt gratulálnak az új ukrán elnöknek a nyugati politikusok

Megbokrosodott lovak okoztak kis híján tragédiát az országúton - videó

Megbokrosodott lovak okoztak kis híján tragédiát az országúton - videó