szerző:
hvg.hu

De előtte alaposan bevásárolt.

Egy cég hosszú ideje fizet már kártérítést egy faddi rokkantnyugdíjasnak, azonban 2016 októberében a szokásos 267 euró helyett a cég titkára véletlenül ennek ezerszeresét, kb. 80 millió forintot utalt neki – írja a Bors.

Az asszony nem várt sokat, három nap alatt három részletben kivette a teljes összeget, megvásárolt két X6-os BMW-t, majd Németországba utazott. A német rendőrök Passauban fogták el a nőt, akinél egy bőröndnyi készpénzt is találtak.

A cég azt állítja, többször is figyelmeztették az asszonyt az utalási hibára, és felszólítást is küldtek neki. A nyugdíjas nem ismeri el, hogy sikkasztott, azt mondta, ő jóhiszeműen, ab­ban a tudatban vette fel a pénzt, hogy az elmúlt tíz évben elmaradt járandóságát fizették ki neki. Igaz, az feltűnt neki, hogy az ominózus hónapban „kicsit” nagyobb összeget kapott a cégtől. "Nagyon megörültem, de elismerem, nem számoltam utána, hogy mennyire pontos az összeg" – mondta a bíróságon.

A nő börtönbe került, ahonnan tavalyelőtt, májusban szabadult. A történetnek ezzel nincs vége, mert 22 millió forintot és a késedelmi kamatokat még mindig követelik rajta. Az asszony előkészítő tárgyalásán 2 évet kértek rá, azt nem fogadta el, így a per júliusban folytatódik. "Hajlandó vagyok meg­téríteni a kárt, de nem vagyok rá képes" – mondta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ismét csatatér a párizsi utca

Ismét csatatér a párizsi utca

Pikó: Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra

Pikó: Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

Sosem találná ki, mi lett prioritás a Qualcomm számára: az 5G-s iPhone

Sosem találná ki, mi lett prioritás a Qualcomm számára: az 5G-s iPhone

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe

Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe