szerző:
hvg.hu

Az író szülei örökké magukkal voltak elfoglalva, így tulajdonképpen önmagát nevelte fel.

Mindig is írónak készült, ez a tudat nyújtott biztonságot Vámos Miklósnak, aki a Story magazinnak adott interjúban őszintén mesélt gyerekkoráról is.

"Én szegénységből jöttem, a szó megszokott és elvont értelmében is szegénynek születtem. Apám jó partinak számított Pécsen. A háború azonban megváltoztatta őt, kiölte az érzelmeit, mivel a családját kiirtották Auschwitzban. Anyám pedig mániás depressziótól szenvedett. Gyerekként nem tudtam, hogy van ilyen, csak azt láttam, hogy hol sír, hol nevet, és ez nem adott biztonságérzetet. Ma már tudom, ez ugyanolyan betegség, mint a bárányhimlő, de akkoriban nem tudtuk hova tenni" – mondta Vámos, és hozzátette:

Önmagamat neveltem fel, a szüleim magukkal voltak elfoglalva. Az a tudat adott erőt, hogy író leszek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Nekidőlt egy ház oldalának egy konténeres kamion Csepregen

Nekidőlt egy ház oldalának egy konténeres kamion Csepregen

Utcai kávéfőzés miatt utasítottak ki két német turistát Velencéből

Utcai kávéfőzés miatt utasítottak ki két német turistát Velencéből

Berki Krisztián ruhában mászott ki egy medencéből, majd bejelentette, hogy indul a főpolgármesterségért

Berki Krisztián ruhában mászott ki egy medencéből, majd bejelentette, hogy indul a főpolgármesterségért

Eltemették a Hableány kapitányát

Eltemették a Hableány kapitányát

14 méteres árokba zuhant egy illegális bevándorlókkal teli busz Macedóniában

14 méteres árokba zuhant egy illegális bevándorlókkal teli busz Macedóniában