szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az városban csak kétrészes bikiniben vagy a klasszikus egyrészes úszódresszben mehetnek a nők a közmedencékbe.

Nyugat-Európában éppen pokoli hőhullám tombol, Franciaországban pedig pénteken több városban is 45 fok körüli hőmérséklet várható. Ennek ellenére a francia Grenoble város két önkormányzati uszodáját is lezárták, miután muszlim nők a teljes testüket fedő fürdőruhában, burkiniben mentek úszni. 

A két nőt egy jogvédő szervezet támogatta, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a városban tiltják a burkini viselését. A nők szerint ez diszkriminatív.

A városháza nyilatkozata szerint az uszodák lezárását az úszómesterek kérték: ők a biztonságra hivatkoztak, amelyet szerintük nem tudnak fenntartani, ha a tömeg miatt kell aggódniuk. Az önkormányzat hozzátette, hogy már dolgoznak azon, hogy találjanak pozitív megoldást.

Franciaország nagyon szigorúan szabályozza, illetve korlátozza a vallási jelképek viselését köztereken. Itt él Európa legnagyobb muszlim közössége, ezért például a muszlim nők öltözködése évek óta jogi és politikai harcok fókuszában áll. 2011-ben Franciaország volt az első európai ország, ahol betiltották a teljes testet és arcot takaró öltözék viselését. Idén pedig például a Decathlonnak kellett leállnia azzal a tervével, hogy futók számára készült hidzsábot (ami az arcot szabadon hagyja, de a hajat takarja) dobjon piacra.

Hétfőn francia szélsőjobboldali politikusok ítélték el a burkini viselését, miután vasárnap egy másik akció keretében hét burkinis muszlim nő és húsz aktivista ment egy grenoble-i uszodába, hogy tiltakozzanak a tiltás ellen.

(Guardian)

(Kapcsolt képünk illusztráció.)

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vándor Éva Élet+Stílus

A nők menthetik meg az iszlámot

Hány sztereotípiával kell megküzdenie valakinek, aki muszlim egy keresztény többségű országban? Aki Dániában nőtt fel ugyan, de akinek az apja szíriai menekült, az anyja pedig finn bevándorló? És aki nőként lesz egy iszlám közösség lelki vezetője? A Brain Bar konferencián előadó Sherin Khankannal beszélgettünk Budapesten, a menekültellenes hangulatkeltés fővárosában.