A csimpánzok is imádnak közösen filmet nézni. De mit mond ez el rólunk?

A csimpánzok is imádnak közösen filmet nézni. De mit mond ez el rólunk?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Mély evolúciós gyökerei vannak annak, hogy szeretünk együtt filmet vagy meccset nézni a barátainkkal, családunkkal. Amerikai kutatók majmokat ültettek a képernyő elé, hogy jobban megértsék ezt a jelenséget. Kiderült: a csimpánzoknak is van kedvenc filmjük.

Szinte közhely, és valószínűleg mind megtapasztaltuk már, milyen jó összejönni a barátokkal, és megnézni együtt egy filmet. Van ennek valami különleges varázsa, hangulata. Mintha a közös élmény még jobban összehozna minket - még akkor is, ha másképp tetszett.

Amerikai tudósok most arra az eredményre jutottak, hogy így van ez a csimpánzoknál is. Miután videókat nézettek velük, a pszichológusok olyan meghittséget, közelségérzést tapasztaltak náluk, amiről korábban azt gondolták, csupán az emberre jellemző.

A kutatók szerint mély evolúciós gyökerei vannak annak, hogy felfokozott érzelmi hatást vált ki, amikor valaki mással együtt nézünk valamit. Ez vonatkozik a közös filmezésre, de a kutatók szerint megjelenik akkor is, mikor egy sporteseményen szurkolóként közelebb érezzük magunkat olyan emberekhez, akiket amúgy nem ismerünk.

A felfedezés persze olyan kérdéseket is felvet, hogy mi veszik el, mikor kevesebb a közösen nézős élmény. Például amikor egy család már nem együtt nézi a tévét, hanem külön-külön használják a közösségi hálót.

Mi a csimpánzok kedvenc filmje?

“Az élmény gazdagabb, ha együtt nézünk valamit” - mondja Wouter Wolf, a tanulmány társszerzője, az amerikai Duke Egyetem pszichológiai és neurológiai részlegének kutatója.

A vizsgálathoz 45 emberszabású majmot, főleg csimpánzokat és néhány bonobót ültettek egy képernyő elé, hogy videókat nézzenek. A kísérlet során aztán figyelték a majmok szemmozgását, hogy biztosak legyenek benne, hogy a filmet nézik - emellett pedig gyümölcsös italokat adtak nekik, hogy viszonylag nyugton és egy helyben maradjanak.

Wolf szerint a sugárzott videókat korábbi kutatási eredmények alapján választották ki, amik kimutatták, hogy

a majmok más majmokról készült filmeket szeretnek a legjobban nézni. 

A vizsgálat lényege pedig az volt, hogy megfigyeljék, hogyan változik a majmok viselkedése, miután arról láttak filmet, hogy egy csimpánzcsalád hogyan játszik egy fiatal csimpánzzal.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a filmezés után a majmok egyértelmű jeleit adták az egymás iránti szorosabb kötődésnek: közel maradtak egymáshoz, többször érintették meg egymást vagy kezdeményeztek interakciót.

Ezért utáljuk, ha filmezés közben valaki előveszi a telefonját

Wolf szerint pedig van valami nagyon jellegzetes abban, hogy bosszantó, ha a közös nézésben megzavarnak minket. Kifejezetten szociális tapasztalat például együtt moziba menni, és egymás mellett ülni.

Viszont mikor valaki előveszi a telefonját, az azért is idegesítő, mert egy mélyebb, evolúciós szinten érzékeljük, hogy már nem együtt éljük át az élményt, már nem együtt nézünk valamit.

Ugyanakkor a közösségi háló megosztási funkciója is emiatt lehet olyan népszerű:

ösztönösen próbáljuk megosztani egymással az élményt és megteremteni a közösség érzetét.

A kutató szerint az emberi faj gyakorlatilag megosztás-függő. Csakhogy az online megosztás minősége más, mint a direkt, élő közös tapasztalaté, hangsúlyozta Wolf.

(BBC)

Hozzászólások